Pingpong életre-halálra

A pingpong nemcsak közkedvelt sport, játék, hanem „híres” is: például egy világhírű, Oscar-díjas filmben is szerepe van, Tom Hanks Forrest Gumpként asztaliteniszezőként is megjelenik. Egy jótékonysági esemény keretében pedig nemrég Udvaros Dorottyáról is kiderült, hogy örömmel és nagy sikerrel űzi e sportot.

Az egyik legismertebb magyar női asztalitenisz-versenyző Bátorfi Csilla. A legsikeresebb pedig a 22-szeres asztalitenisz-világbajnok, Barna Viktor, akit Mr. Table Tennisnek is becéztek.

Dr. Faragó Sándor gyermekorvos, pszichiáter, Pingpong doki néven vált ismertté. 1993-tól rendszeresen szervezett Magyar Éjféli Sportbajnokság Egyesület néven figyelemfelkeltő akciókat az Óbuda-Békásmegyer Gyermekeinek Egészségéért Alapítvány keretében, megnyerve magának például Eszenyi Enikőt is. Dr. Faragó Sándor a csellengő, veszélyeztetett gyerekeket, kamaszokat akarta megmenteni a drogtól, alkoholtól, bűnözéstől, az aktív sportolás (pingpong) útján. A kilencvenes években a saját kollégái is furcsán néztek rá, amikor saját pingpongasztalát vitte be a rendelőintézetbe, zsíros kenyeret kent és várta a gyerekeket. A számítása bejött, az Éjféli Sportbajnokság klubhálózattá vált.

A tavaly, 63 éves korában elhunyt Pingpong doki emlékére rendeztek versenyt és egészségnapot Óbudán október közepén, amelyen Udvaros Dorottya is bebizonyította, hogy szeret és tud is pingpongozni.

Az asztalitenisz családi hagyomány a Juhos családban. Idősebb Juhos József a magyar válogatott edzője volt 14 évig, majd a Magyar Asztalitenisz Szövetség szakfelügyelője haláláig. A sport nem áll távol az utódoktól sem: ifjabb Juhos József szintén asztalitenisz-versenyző volt, hétszeres magyar bajnok, a Magyar Asztalitenisz Szövetség jelenlegi alelnöke, öccse gyorsasági motoros, ötszörös magyar bajnok.

– Bár a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség már 1926-ban létrejött, és az első világbajnokságot is megrendezték egy évre rá, olimpiai sportág csak 1988-ban, Szöulban lett – mondja Juhos József, a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke, technikai igazgatója. – A világ egyik legnépszerűbb sportága, a VB-k tekintetében pedig a vívás után hazánkban a második legsikeresebb.

Sikerének és népszerűségének titka, hogy nem szükséges hozzá különösebb infrastruktúra vagy nagy beruházás. Egy asztal elfér akár az iskolai tornateremben, de egy hétvégi házban is. Számos lakótelepi játszótér fontos eleme, ahogyan táboroknak és nyaralóknak is elengedhetetlen kelléke. – Pingpongozni mindenki tud, s mivel labdajáték, szeretik is – véli Juhos, aki 32 éve dolgozik a Szövetségben, ő volt a legfiatalabb vezető beosztású, és ma már nincs nála régebben ott dolgozó. – Amikor a Szövetségbe kerültem, 25 ezer igazolt versenyző volt és legalább 20 ezer „hobbista”. Mára csupán ötezer igazoltunk van és a szakosztályok száma is durván lecsökkent, csak 250 létezik belőle. A fenntartási költségek és a pénzhiány miatt szűntek meg, de az újabb sportágak megjelenése is elviszi a fiatalokat. Az edzői munka sem perspektíva, a trénerek nincsenek megfizetve, ezért inkább külföldre mennek. Egy igazolt versenyzőnek naponta 4–5 órát kell játszania. Ennyi erőfeszítéssel, energiával és idővel számos diploma megszerezhető… 30 éves kor fölött be is fejezik a versenysportot, sokan „elkallódnak” utána. Ennek ellenére a magyar asztalitenisz eredményes sport, ám ez nincs arányban a feltételekkel. A nőknél a legjobbak között vagyunk Európában, de világviszonylatban is az első nyolc között jegyeznek bennünket, a fiúkat pedig az első húszban. Nőknél „könnyebb” a siker, mert kevesebben vannak, tehát könnyebb kiugrani és alacsonyabb szintet kell elérniük. De ezen remek eredmények mögött nincsenek klubok, edzők, kellő bázis vagy korosztályos képzés. NB II-es versenyt is alig tudunk felállítani és nincs elegendő női versenyzőnk sem. A 4–5 ezer igazoltból csupán 4–5 száz a nő. Tehát a sikert csupán néhány játékos biztosítja.

A Szövetség költségvetése 100 millió Ft., 20 milliót kapunk az államtól, de ez a négyfős irodai alkalmazottak fizetésére sem elég, nem beszélve arról, hogy legalább húsz nemzetközi eseményen való részvétel anyagi fedezetét is meg kell teremteni. Szponzoroktól 40–60 milliót kell szereznünk, hogy életben maradjunk. De sajnos sportszponzoráció nem igazán létezik hazánkban.

Rengeteg a kínai versenyző egész Európában, akik hazájukban nem férnek be a legjobbak közé, de európai országokban klasszisnak számítanak. Szigorító intézkedéseket próbálnak hozni a letelepedésük ellen, mert nem használ a sportnak, hogy egy-egy nagy versenyen a döntőt kínaiak játsszák egymás ellen. Az élcsapatok közül csupán néhány az (például a cseh, a román, az orosz és a magyar csapat), amelyikben nincs kínai versenyző. Nálunk is lehetnének, de a vezetőség inkább a magyar játékosokat preferálja.

Nincs idő, pénz és kellő apparátus, hogy tömegsporttá tegyék az asztaliteniszt. Azért az gyakran előfordul, hogy a Szövetség asztalokat ajándékoz egy-egy iskolának, aminek nagyon szoktak örülni. Juhos József úgy véli, nem ritka, hogy aki komolyan űzte a sportot, s egyszer leteszi az ütőt, többet sose veszi kézbe. – Velem is így volt. Számomra nem játék, hanem kőkemény meló volt a pingpong, naponta öt órát edzettem, majd 27 évesen abbahagytam – meséli a hétszeres magyar bajnok, a BVSC volt versenyzője, aki az ifjúsági válogatott kapitányaként is dolgozott. – A hobbiból, a játékból munka lett, már a másik oldalát láttam, elmúlt a varázsa, ezért évtizedek óta nem veszek a kezembe ütőt. Utoljára 1979-ben játszottam. Szabadidőmben inkább focizom, teniszezem vagy vadászni járok. Az „oázist” pedig a két kisgyermekem jelenti. Hűséges típus vagyok: egyetlen egyesületben, a BVSC-ben versenyeztem 18 évig és egy munkahelyem volt egész életemben, a Magyar Asztalitenisz Szövetség.

A naprakészség, a sokoldalúság és a kitartás fontos az asztaliteniszben és a jogászszakmában egyaránt. Persze a sok tanulás és a rendszerszemlélet sem árt.

Barsai Emese a Magyar Asztalitenisz Szövetség főtitkára, nyolcéves korától a
KSI-ben asztaliteniszezett. – Versenyszerűen játszottam 16 évig, de a tanulás miatt időlegesen abbahagytam. Ám a fenti példával ellenétben, újrakezdtem, mert egyszerűen hiányzott a mozgás. Elvégeztem az Államigazgatási Főiskolát és a TF-et, majd két évig jártam a Pécsi Tudományegyetem jogi karára, de halasztottam, jövőre tervezem, hogy folytatom. A rendszeres edzés a versenyekre felér egy komoly szigorlatra való felkészüléssel. Persze magolni mindenki tud, ahogyan pingpongozni is, de ahhoz, hogy kitűnj a tömegből, ott kell lenni fejben, tudni kell megújulni és meghökkentőt csinálni. A sikerhez fontos, hogy össze tudj kötni két jogszabályt és látni kell az összefüggéseket. Lényeges, hogy kiismerd az ellenfeledet, s nem várt helyre üsd a labdát. Sportjoggal szeretnék foglalkozni, ugyanis számos olyan zűrös eset van a sportban, amire nincs se törvény, se szövetségi állásfoglalás vagy határozat. Az ilyen ügyek érdekelnek. Mindemellett pingpong versenyeken örömmel részt veszek, szeretek játszani, csak sajnos edzeni nincs időm.

Krausz Viktória