Rajt-cél győzelem a Gide Loyrette Nouel csapatának az Ügyvédkupán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július 21–22-én első alkalommal állt rajthoz a Rauschenberger Miklós által vezetett Szentkirályi-Principessa libera típusú vitorlás és a budapesti Gide Loyrette Nouel – d’Ornano Ügyvédi Iroda legénysége a VII. Ügyvéd kupán. A két csapat találkozása fényes sikert hozott, s a korábbi években megszokott eredménylistát sikerült alaposan átírni.


A Gide és a Szentkirályi-Principessa nem kevesebbre vállalkozott, mint, hogy elhódítsa az VII. Ügyvéd Kupa Nagyhajós Regatta trófeáját, ami a korábbi években csak nagynevű hajóknak és csapatoknak sikerült. Talán még ambiciózusabb vállalkozásnak tűnhetett az egész hétvégére jellemző erősszeles időjárás miatt, hogy a Gide-Szenkirályi-Principessa a pályaversenyre is kifutott. Ezzel tulajdonképpen új fejezet nyílt az Ügyvéd Kupa történetében, hiszen korábban libera nem indult el a regatta pályaverseny futamán.

A versenyre való felkészülés hetekkel korábban megkezdődött, a Gide – egyébként vitorlázásban jártas – vezetője és munkatársa részt vett a Szentkirályi-Principessa edzésén, motorosból és a fedélzetről egyaránt megfigyelték a csapatmunkát. Az együttműködés részleteinek kidolgozását a közös edzés követte, ahol a 6 fős ügyvédcsapat elsősorban a trapézon vette ki részét a felkészülésből.

A verseny mindkét napján remekül dolgozott együtt a hajó legénysége. Rajt-cél győzelemmel zárta a Gide-Szenkirályi-Principessa a túrafutamot, majd ugyanilyen koreográfia szerint teljesítette a csapat a vasárnapi pályaversenyt. Abszolútban és YS I. kategóriában is bajnok lett a Gide-Szentkirályi-Principessa egység a több liberát és remek hajókat felsorakoztató, mintegy 50 résztvevős mezőnyben.

„Bár a hat fős csapat egy részének volt már vitorlás tapasztalata, ez a típusú hajózás másfajta technikát és felkészültséget igényel. A hangsúly az első perctől az utolsóig a csapatmunkára, az egymásra figyelésre és szükség esetén a csapattárs segítésére helyeződik. Jó érzés úgy nyerni, hogy mindenkire szükség volt az eredményhez, akár profi, akár amatőr hajós a résztvevő” – mondta dr. Kamocsay-Berta Eszter, a GLN Budapest helyi partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nem csak a húszéveseké az online világ

Növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében, bár a szépkorúak továbbra is lemaradásban vannak a fiatalabbakhoz képest. Egyebek közt ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss felmérése, amely az életkoron túl a nem, az iskolázottság, valamint a munkavégzési és a háztartásbeli körülmények internethasználatra gyakorolt hatását is vizsgálta.