Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Talán kevesen tudják, hogy Petőfi Sándort, Mikszáth Kálmánt, Krúdy Gyulát, Seress Rezsőt és Presser Gábort egykori lakhelyük biztosan összeköti, ugyanis mindannyian – hosszabb-rövidebb ideig – laktak a pesti zsidónegyedben. Az sem közismert, hogy a mozi elődje, az árnyképvetítés is innen származik: Ungerleider Mór 1891-től a Király utca 27-ben tartotta a vetítéseket. Mindezt az augusztus 29-én megjelenő Zsebkönyv a zsidónegyedről – fiataloknak című, nem hagyományos útikönyvben olvastam.
A kötet ötlete a Zachor Alapítványtól ered, ahol diákvezetők önkéntes alapon magyar iskoláscsoportoknak és külföldi (leginkább amerikai és izraeli) diákoknak vezetnek sétákat a zsidónegyedben, megismertetve őket a zsidó vallás és hagyomány alapjaival, a negyed történelmével és építészetével, a terület virágkorával és a gettó idejének szörnyű korszakával és a pezsgő, sokszínű jelennel is. A kötet kb. másfél év alatt készült el, s alapját az ezeken a sétákon szerzett tapasztalatok adják. A könyv rövid zsidó szótárt és egy „praktikus” részt is tartalmaz. Csipetnyi történelem, társadalomtörténet, kortárs kultúra – a szecessziótól a romkocsmákig – mindez a tudást, a tájékozottságot és az előítélet-mentességre nevelést is szolgálja fiataloktól fiataloknak.
Nyári Iza még gimnazista korában, 2009-ben kezdett önkénteskedni a Zachor Alapítványnál. A könyv készítésében a legeleje óta és roppant szívesen vett részt. „Nagyon jó ötletnek tűnt, lelkesen és izgatottan vágtam bele a munkába. A hírességekről szóló fejezetet készítettem, úgyhogy rengeteget jártam könyvárba, gyűjtöttem az adatokat és a történeteket a zsidónegyedben született, ott élt vagy alkotott ismert személyekről. Húszoldalnyi anyag gyűlt össze kb. 15 hírességről (Petőfitől kezdve Presserig), s ők csaknem mindnyájan be is kerültek a könyvbe, bár rövidített formában. Az volt a legnehezebb, hogy a nagy részét ki kellett hagyni, illetve meg kellett húzni. Ebben a szerkesztői munkában segítettek nekem legtöbbet az alapítvány vezetői” – mesélte Iza, aki éppen Bécsben mesterképzést csinál magyar–német–olasz tolmácsként. A 23 éves egyetemista a könyv kulturális részén is dolgozott. „Az idegenvezetéses sétákat vettük alapul, valamint külföldi, főként amszterdami és londoni könyveket bújtunk, bár azokban jobban dominál a grafika és a fotó, a miénkben több a szöveg. Leginkább a saját korcsoportunknak szól a könyv, a 20-as, 30-as korosztálynak, de pozitívak a visszajelzéseink az idősebbek részéről is.”
Fiatalos a nyelvezet, az ajánlott helyszínek, előadások, programok a készítők ízlését tükrözik. A fiatalok csapatmunkában dolgoztak, mindenről demokratikusan döntöttek. Azt mondják, a munka 90 százalékát az anyaggyűjtés tette ki, a megírás volt a könnyebb és gyorsabb feladat. A csoport „keménymagja”, kb. nyolcan annyira jóban lettek a nagy munka során, hogy azóta több projektben is közösen vesznek részt. Ilyen például a Pozsonyi Piknik, a Budapest100, ahol a Klauzál utca 23. házat mutatták be, ezen felül évek óta résztvevői a Múzeumok Éjszakájának, voltak a Zsidónegyed Éjszakája című programon és a Kazinczy utcai Fesztiválon is.
A könyv grafikáját készítő Deák Panka pályakezdő grafikus, általában fejezetenként küldte el a kész anyagot, amit aztán a fiatalok együtt megbeszéltek. „Apróságok voltak, amikben javításokat kértünk, de például a borítóra egyből igent mondtunk mindannyian” – tette hozzá Iza.
„Az volt az egyik alapelv, hogy a fiataloknak hasznos és praktikus információkat gyűjtsünk össze, szórakoztatva ismerjék meg a környék építészetét, kultúráját, az egykori mesterségeket és a mai boltokat, ezért a legjobbnak, legolcsóbbnak ítélt éttermeket, étkezdéket és a WC-ket is felsoroltuk” – így kezdi Farkas Kinga Ágnes, aki a kötetben szereplő fotókat készítette. A 25 éves szociológus már férjnél van, éppen PhD-zik, a könyvre pedig olyan büszke, hogy az íróasztala fölötti polcon, fő helyen talált neki helyet. „A Zachornál vagyok diákvezető én is, igaz, még csak két éve, de a zsidónegyedben vezettem már minimum ötven sétát, ezek tapasztalatait jelenítettük meg a könyvben. Nagyon jó érzés viszontlátni a fotóimat, mindről eszembe jut egy-egy emlék. Három hétig jártam a negyedet fényképezőgéppel a kezemben, több száz képet készítettem, amelyekből a grafikus válogatott. Bevallom, nem is gondoltam, hogy ennyire szép lesz a kötet” – mondja nevetve. Kinga azóta fotózza azokat a könyvesboltokat, amelyekben látja a „majdnem keménykötésű” könyvet, s azt mondja, úgy érzi, létrehozott valami maradandót, egy értéket, amelytől fontosabbnak érzi magát. „Eleinte, amíg nem tudtuk, mi lesz ebből, magunknak csináltuk végül is, aztán ahogy körvonalazódott, azon gondolkodtunk, másnak hogy tetszene a legjobban. A környezetemben persze mindenki pozitívan értékelte a nagy művet” – teszi hozzá.
Cserhalmi Marcell két éve önkénteskedik az alapítványnál. Jövő nyáron végez biológus szakon, szakmáját tekintve ő „lógott ki” leginkább a sorból. „Hogy miért vágtam bele, az nem kérdés, jó ötletnek tartottam, hogy fiatalok együtt készítenek el egy könyvet, ami ráadásul kortársainkhoz szól. Ehhez hasonlót eddig még úgysem csináltam. Én a zsidónegyedben zajló eseményeket, fesztiválokat gyűjtöttem össze, és fényképeket is készítettem. A legjobban azt élveztem, hogy megismerhettük a negyed alternatív helyeit. Hiánypótló kötetnek tartom, amely a külföldieknek is hasznára válhat a zsidónegyedben való bolyongásuk során, hiszen angolul is megjelent”.
Az angol fordítást készítő Horváth Marcell szintén egyetemista, több országban is élt, tanult. „A legnehezebb dolog talán a kultúrák közti különbség áthidalása volt. Teljesen más nyelvezet fog meg egy amerikait, mint egy magyart. Valahogy át kellett adni azt a lexikális tudást, amit a kollégák összeraktak, egy olyan közegnek, amelynek sokkal fontosabb az, hogy úgy tanuljon, hogy közben jól is érezze magát. A másik nehézség a közmondások fordítása volt. Például hogyan magyarázom azt el angolul, hogy iszik, mint a kefekötő? – fejtegette Marcell.
Kimaradt egy egész könyvnyi adat, úgyhogy a fogadtatástól és az anyagi lehetőségektől függően terveznek majd egy következő kötetet is, hiszen az adatokat, illetve a programajánlókat amúgy is frissíteni kell. De azt sem zárják ki, hogy más magyar városokról is készítenek majd hasonlót.
Az alapítvány „felnőttjei” a szerkesztésben, a nyomda kiválasztásában, a reklám-, illetve marketingfeladatokban segítettek, a tartalmi kérdésekbe nem szóltak bele, meglátásaikkal terelgették a fiatalokat. „Nehéz volt a szerkesztésben az, hogy mindenki más stílusban ír, ezt úgy kellett egységesíteni, hogy fiatalos és informatív maradjon” – ez már Gyárfás Kati véleménye, aki a Zachor Alapítvány egyik munkatársaként dolgozik és ötleteivel koordinálta a munkát. „Az angol verzióban az a hihetetlen, hogy nemcsak tartalmilag adja vissza a magyar verziót, hanem a stílusa is megmaradt olyannak, amilyennek a fiatalok megálmodták.” A séták alkalmával számos kérdés merült fel a diákokban és a tanárokban, ezekre is próbál a könyv választ adni és eligazodni a negyed kulturális értékei között, legyen szó zsinagógáról, múzeumról, fesztiválról, étteremről. „Sok, a sétán résztvevő pedagógus és diák életében először akkor lépett zsinagógába, illetve sokan, például a vidéki csoportok közül a negyedben sem jártak még. Számukra a másfél óra nem elég, hogy választ kapjanak a kérdéseikre, ezt is szem előtt tartottuk a szerkesztéskor. Tizenhárom diák tizenhárom féle stílusa, íráskészsége hevert előttünk, amelyet nem volt könnyű úgy összefésülni, hogy ne szenvedjen csorbát sem a mondanivaló, sem az egyéniség. De azt hiszem, sikerült” – teszi hozzá Gyárfás Kati, aki szerint cél az is, hogy kézikönyvként is használják a középiskolák. Vannak olyan iskolák, ahonnan évről évre újabb osztályok vesznek részt a sétákon, nekik eljuttatják a kötetet, illetve az alapítvány tanártovábbképző tanfolyamaira is elviszik. A készítők álma, hogy a metódust megtartva, más városok diákjai is elkészítsék a saját útikönyvüket.
