Szeles idők

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„A magyar nyelvben ugyanaz a szó vonatkozik az időpontra és az időjárásra, e tárlat is egyszerre szól az idő járásáról, vagy inkább állásáról, a hamleti kizökkent időről, s az eszmék, a történelem, a politika közép-európai mikrometeorológiájáról, a hegyek között átfutó, vitorlát duzzasztó, tépő szelekről, viharokról.” (P. Szabó Ernő, 1992)

Bóra
Az isztriai és dalmát tengerparton, legtöbbször a téli hónapokban megjelenő száraz, hideg szél, időnként rendkívül erős rohamokkal. Elnevezése a görög mitológiai alak, Boreász nevéből származik, jelentése észak. A bóra észak-északkeleti irányból fúj, a szárazföld felől tart a partvidék felé. Télen néha heteken át dühöng, nyáron ritkább és gyengébb.

Nemere
Erdélyben, különösen Háromszék vármegyében uralkodó keleti szél. Nevét a Nemere hegyről kapta, mert e hegy felől jön. Erős, viharos szél, ami néha hetekig is eltart, s képes embert, állatot, sőt házakat is elseperni.

Főn
Száraz és meleg bukószél, ami magashegységek környezetében alakul ki. Jelenlétére a hegységgel párhuzamosan kialakuló lecsiszolt felhőformák (pl. lencse formájú felhők, latinul lenticularisok) utalhatnak. Európában legismertebb példája az Alpok mentén figyelhető meg, itt a déli főn a hegygerinceken átbukva a hegység északi oldalán idézi elő ezt a száraz, meleg szelet. A főnös hatás nálunk az Alpokalján is megfigyelhető kisebb mértékben nyugatias, délnyugatias szél esetén.

Yacht Life: Honnan jött az ötlet, hogy megfesse a Monarchia szeleit?

Regős István: A hajózás mindig ott volt a családunkban. Bár én magam nem, de a bátyáim sokat vitorláztak a Balatonon. Én akkor még nagyon kicsi voltam, később meg, – ha nem is vitorlázhattam – legalább témaként, sokszor megjelent képeimen. A Balatonhoz kötődve, a Duna mellett élve talán nem meglepő, hogy a hajók, a víz, és minden, ami ezzel kapcsolatos, így a szél is időről időre felbukkannak munkáimban.

„A történelem csak azért ismétli önmagát, mert senki se figyel rá” – írja Temesi Ferenc a katalógusában. Nosztalgikus vagy aktuális volt a képek indíttatása?

Elsősorban aktuális. A szeles képek története 1991-re vezet vissza, amikor elkezdődött a Jugoszláv háború. Akkoriban gyakran jártunk a Délvidékre, és talán az átlagosnál is érintettebbeknek éreztük magunkat. A híreket hallgatva sokszor úgy láttuk, hogy itt bármi megtörténhet. A háború kimenetele akkor teljesen bizonytalannak tűnt, – én legalábbis úgy éreztem. Akkor elhatároztam, hogy megfestem a szeleket, Közép-Európa szeleit. A viharok jönnek, mennek, visszatérnek, változást hoznak. Rossz időt, napsütést, kék eget, frontátvonulást. A szeleken morfondírozva a történelem viharaira gondoltam…

Hány kép készült a sorozatból?

Három nagyméretű képet festettem: Az egyik a Bóra volt, ami a Délvidéken ismeretes, a másik a Nemere, amely Erdélyben fúj, a harmadik pedig a Föhn, amelyik kilóg egy kicsit a sorból, azonban, ha az első világháború eseményeire gondolunk, megértjük a párhuzamot.

Mikor volt együtt utoljára a három kép?

1992-ben a Fészek Klubban rendeztem kiállítást „Szeles idők” címmel. A klub Hermann-terme, – egy kis ovális helyiség – rendkívül alkalmas volt a három kép installációként való bemutatására. A festmények fókuszában posztamensre állítottam egy Ecserin talált, kis empire-szekrénykét, fekete-arany díszítéssel. Ebbe helyeztem el három óraszerkezetet – kis- és nagymutatók nélkül. A teremben csak a másodpercmutatók monoton kattogása hallatszott. Azt hiszem egyértelmű volt az üzenet. A három kép ebben a formában csak itt volt látható. Bartha Miklós bázeli galériás, gyűjtő már a kiállítás alatt jelezte, hogy szeretné megvásárolni őket. A „Nemerét” nemrég a Kieselbach Galéria aukcióján láthattam újra, a másik kettő valahol külföldön lappang a mai napig is.

Folytatta a sorozatot?

Nem igazán. A Föhnnek készült egy variációja, amit még kint festettem Ausztriában egy művésztelepen. A „Bórát” látva pedig egy kanadai magyar hölgy rendelt egy változatot – a férjével sokat vitorláztak a tengeren, és ezekre a szép időkre emlékeztette őket a festmény.

Nyomon követi a képeit?

Az elszakadás nekem mindig is problémát jelentett. De ezt a pályát választottam, így bármennyire is fáj, hogy távol kerülnek tőlem, eladom a képeket, – ugyanakkor fontos, hogy jó helyen legyenek. Elkészült munkáimról nyilvántartást vezetek. Általában tudom kihez kerülnek a képeim, azonban a további eladásokat már nehezen tudom követni. Néha külföldi aukciókon is megjelennek munkáim. Úgy gondolom, a magyar kortárs művészeti piac élénkülőben van. Egyre többen ráéreznek a műgyűjtés örömére. Sokan látják már, hogy ez nem csak egyszerű hobbi, hanem az egyik legjobb befektetés is. Csak érezni és tudni kell, kitől érdemes vásárolni.

Merre tart mostanában?

Márciusban volt kiállításom Budapesten a Bartók32 Galériában – ez az esemény a 2008-as Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programjában is szerepelt. A legizgalmasabb feladat persze számomra új műveken dolgozni. De ez talán érthető, hiszen optimista vagyok, – és persze bízom a jó szelekben…

Körösvölgyi Zoltán

 

Regős István festőművész

1980-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán szerzett diplomát, mestere Sváby Lajos volt. 1986-tól tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának, a Magyar Festők Társaságának, a Szentendrei Grafikai Műhelynek, alapító tagja a szentendrei ARTéria Galériának. 1973 óta Szentendrén él és dolgozik. Számos önálló és csoportos kiállításon mutatta be munkáit Magyarországon és külföldön. Munkásságáért 2004-ben megkapta a Munkácsy Mihály-díjat. Művei megtalálhatóak a szentendrei Ferenczy Múzeumban, a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeumban, a váci Tragor Ignác Múzeumban, a bázeli és a veszprémi László Károly Gyűjteményben, a bázeli Bartha Galériában, valamint több hazai és külföldi magángyűjteményben.

---