Szerény Szerényi sziporkázó szürrealizmusa


Önálló kiállításon láthatjuk a napi- és hetilapokból is ismert Szerényi Gábor grafikusművész alkotásait a Duna Palotában.

Különleges jelenség, sokan a főváros száguldó emberének ismerik, aki egyik szerkesztőségtől a másikig rohan egy-egy megbeszélésre busszal, villamossal – vagy épp rollerral. Szerény, szorgos, munkáját szerető, nem hivalkodó, humorral teli, szatirikus ember – így jellemezte kortársát Halász Géza karikaturista, amikor bevezetőt mondott kollégája és barátja tárlatának megnyitóján.

Zsebemben a tenger címmel nyílt 2021 júliusában egyéni kiállítása Budapesten, a Duna Palotában Szerényi Gábornak, aki sokszínű személyiség. Grafikus, könyvillusztrátor, karikaturista, újságíró: rádiós, televíziós műsorvezető, szerkesztő, publicista. Önironikus vallomása szerint: „Sok van, mi csodálatos, de a Szerényinél nincs csodálatosabb”.

Szerényi Gábor grafikusművész kiállítása a Duna Palotában

Melyek lehetnek az asszociációs láncok? (Fotó: Falus Tamás)

 Nem indult könnyen a pályafutása, hiszen hiába akart jelentkezni a Képzőművészeti Főiskolára, azt nem támogatták a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben, ahol az érettségit követően műszaki rajzolóként dolgozott. Ennek oka az volt, hogy ő is részt vett az utcai demonstrálók között, akik 1973. március 15-én kifejezték elégedetlenségüket a rendszerrel szemben. A rendőrség előállította a fiatalokat, így őt is, s ezzel továbbtanulása meghiúsult. Sőt, politikailag megbízhatatlanként kellett letöltenie sorkatonai szolgálatát.

Leszerelése után, a hetvenes évek második felében alkotói csoportokban, képzőművészeti körökben gyarapította művészi tudását. Közben újságíró-gyakornoki képzésen vett részt, és az EGIS Gyógyszergyár üzemi lapjánál helyezkedhetett el. Idővel megjelentek grafikái az Élet és Irodalomban, majd az Ifjúsági Magazin újságírója lett. A rendszerváltás már a Világ című, jobb sorsra érdemes, igényes politikai hetilapnál érte, ahol egyszerre publikálhatta írásait és grafikáit. A Magyar Nemzetben a nyolcvanas évek eleje óta, immáron negyven éve folyamatosan jelennek meg rajzai, grafikái, elsősorban a lap hétvégi kulturális mellékletében. A kiállításon e munkák javából láthatunk fekete-fehér és színes alkotásokat.

Szerényi Gábor grafikusművész kiállítása a Duna Palotában – Időtépő

Szerényi Gábor: Idő tépő

Művei egyszerre szürreálisak, absztraktak – és egyben megdöbbentőek. Aki ránéz a képeire, mindenképpen elgondolkodik, és először azt próbálja felfogni, mit is lát, majd igyekszik megfejteni, miről is szól a mű. Melyek lehetnek asszociációs láncai, mit akar a szerző mondani befogadójának. A kiállításmegnyitón Halász Géza külön is kiemelte: Szerényi egyben talán újságrajzoló is, mely külön szakma. Kezdetben csak a cikkeket illusztrálta, ám később már olyan önálló rajzokkal jelentkezett, melyek nem illusztrációk, hanem önálló munkák a cikkek között. „Rajzban megfogalmazott szomorú művészet” – mondta erről kajánul Kaján Tibor, a szakma egyik legnagyobbika.

Szerényi Gábor grafikusművész kiállítása a Duna Palotában – Hal ebéd

Szerényi Gábor: Hal ebéd

Részben karikatúrák ezek a művek, kritikai szemléletmóddal létrehozott alkotások, publicisztikák, rajzban megfogalmazva – szőtte tovább gondolatait Halász Géza, hozzátéve: Szerényi a szövegnélküli grafikus humor képviselője. Ám műveiben nem csattan nagyot a poén, inkább elgondolkodtat, olykor megmosolyogtat, mindenesetre mindig beindítja fantáziánkat. Grafikáiban érdemes megkeresnünk a kis gonosz kritikát is, melyet a rajzoló, szándéka szerint, elrejtett a képben. A művész nem kigúnyolni, gúnyolódni akar, csupán a rajzaiban szereplő figurák emberségét, olykor gyarlóságát keresi. Ebből fakad az arcnélküli elvtársak, vagy ahogy ma nevezzük, urak ábrázolása is. Mint magyarázta, az alkotó nem a kisembereket állítja be nevetségesnek, hanem a közeget, amelyben a helyzetükből fakadóan élnek, és maradnak mindig kisemberek.

Szerényi Gábor grafikusművész kiállítása a Duna Palotában – Szerényi Gábor

„Sok van, mi csodálatos, de a Szerényinél nincs csodálatosabb” (Fotó: Falus Tamás)

Persze egy grafikusművész képeit nem magyarázni, hanem szemlélni kell, és átérezni, milyen hatással vannak ránk; felfogjuk-e, értjük-e, tetszenek-e, kialakul-e bennünk az „áhá-élmény”.

A kiállítás 2021. augusztus 19-éig díjmentesen látogatható.

Szerényi Gábor grafikáiból látható válogatás a MÚOSZ Karikaturista Szakosztály weboldalán is, ide kattintva.


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 24.

Készpénz, kártya, Covid

Megváltoztak fizetési szokásaink a pandémia első hullámai alatt, de kevés annak a valószínűsége, hogy rövid időn belül számottevően csökken majd a készpénz használata.

2021. szeptember 17.

„ABBA-tár”-koncerttel tér vissza az ABBA

Két szám már meg is jelent az új albumról, májusban pedig minden eddiginél különlegesebb digitális koncerten lesz látható 40 év után a legendás zenekar.