Tisztesség és megalapozott tudás

Dr. Varga Zs. András
1968-ban született Marosvásárhelyen. 1988–1990 között műegyetemi tanulmányokat folytatott. 1995-ben a budapesti ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázik, közben 1991–1993 között politológiát is tanult, majd 2003-ban PhD-fokozatot szerzett az országgyűlési biztosok eljárásának alkotmányvédelmi jellege című értekezésével. 1999–2003 között megbízott előadó az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékén, 2004-től megbízott előadó, majd docens a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának Közigazgatási- és Pénzügyi Jogi Tanszékén, valamint egyetemi adjunktus, majd docens a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Alkotmányjogi Tanszékén. Közben ügyészségi fogalmazó, illetve 1995–2000 között jogi referens, főosztályvezető-helyettes, majd hivatalvezető az Országgyűlési Biztos Hivatalában. 2000–2006 legfőbb ügyész helyettes, 2006-tól legfőbb ügyészségi főtanácsos ügyész a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészségén. Jelenleg a Legfőbb Ügyészség Jogi Képviseleti Önálló Osztály ügyésze, a PPKE JÁK Közigazgatási Jogi Tanszékén tanszékvezető egyetemi docens.

Ön volt a tudományos társszervezője és egyik előadója a 2010. március elején megrendezett konferenciának, melynek témája az ügyészi szervezet és az ügyész polgári jogi felelőssége Európában. Előadásában a magánjogi felelősség elméleti hátteréről beszélt. Hogyan látja ezt a kérdést?

Ez olyan terület, ahol nagy és friss az érdeklődés. Az előadáson többször elhangzott, hogy az állami immunitás, az egykori uralkodói felelősségmentesség, „a király nem cselekedhet rosszat” szabálya elég sokáig élt. A legtöbb jogrendszerben ismertek voltak persze egy ideje az állam perlésének szabályai, de a közhatalmi tevékenységgel összefüggésben indított perek nem voltak gyakoriak. Magyarországon is az elmúlt 5–10 évben növekedett meg az ilyen perek száma.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy figyelemmel követhettem ezt a folyamatot.

Elsősorban az emberi jogi szemlélet hatása, a személyiségi jogok előtérbe kerülése, másfelől az állam felelőssége a jó működésért növekvő fontosságú, ami esetünkben azt jelenti, hogy egy büntetőügy nem feltétlenül ér véget a büntetőeljárás szabályai szerint a Legfelsőbb Bíróságon, hanem elég gyakran előfordul, hogy polgári köntösben folytatódik. Azt is mondhatjuk, hogy ilyenkor helyet cserél az ügyész: átül a vád oldaláról az alperes oldalára és meg kell tudnia védenie az Ügyészséget.

Számos külföldi vendégelőadó tartott színvonalas előadást a konferenciánkon, amelyek azt mutatják, hogy ezekkel a kérdésekkel sok ország küzd.

A konferenciát megelőzte egy kérdőív, amit többen nemcsak kitöltöttek, hanem igen udvarias módon szöveges magyarázatot is adtak hozzá.

Látszott, hogy mindenki foglalkozik ezzel a kérdéssel, érzik azt a feszültséget, hogy egyfelől a hibás közhatalmi működésért járhat kártérítés, másfelől mégsem lehet megfélemlíteni a közhatalom gyakorlóit. Eléggé könnyen elképzelhető ugyanis, hogy ha nagyon erőteljessé válik a polgári felelősség érvényesítése, akkor a fenyegetett bírák, ügyészek, köztisztviselők „biztonsági játékot” kezdenek játszani, azaz inkább azt fogják választani, hogy nem gyakorolják a hatáskörüket.

Ahogy az Alsó-Szászország legfőbb ügyésze Harald Range úr előadásának befejező mondatában is elhangzott, hogy ha majd nem dolgozunk, akkor nem fogunk hibát elkövetni.

Itt nem arról a triviális mentegetőzésről van szó, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik és mentsük fel azt, aki hibázik, hanem nagyon pontosan meg kell határozni a felelősség határait, korlátait és feltételeit, mert ha nem így teszünk, akkor óhatatlanul a defenzív magatartás kerül előtérbe, amitől mindannyian csak veszíthetünk.

Hosszú út vezetett az ügyészségig? Ha jól tudom, annak idején építőmérnöknek készült.

Valóban építőmérnöknek készültem, aztán a rendszerváltás jelentős mértékben közrehatott abban, hogy a jog felé vegyem az irányt. A jog mindig is érdekelt, eredetileg főként a büntetőjog, mert úgy éreztem, hogy a polgári jog olyan, mint a szabadfogású, a büntetőjog pedig mint a kötöttfogású birkózás. Nagyon tetszett, hogy viszonylag kötött pályán kell és lehet eredményt elérni.

1995-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomáztam, majd ösztöndíjasként elkezdtem dolgozni az ügyészségen. Mikor először választott az Országgyűlés ombudsmanokat, úgy alakult, hogy közreműködhettem ennek az intézménynek az első éveiben, végül 2000-ben a hivatalvezetői feladatot cseréltem fel a legfőbb ügyész helyettesire, amikor Polt Péter lett a legfőbb ügyész.

A ’90-es évek végén kezdtem el büntetőjogot tanítani, majd 2004-től megbízott előadó voltam Győrben a Közigazgatási- és Pénzügyi Jogi Tanszéken, később párhuzamosan tanítottam Győrben és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Alkotmányjogi Tanszékén. 2006-ban mindkét karon kineveztek egyetemi docensnek, majd 2008-ban a Pázmányon tanszékvezetőnek a Közigazgatási Jogi Tanszékre. Ezt követően a győri tanítást már nem tudtam vállalni, de a szakmai, tudományos együttműködés azóta is megmaradt, közös könyvekből tanítjuk a közigazgatási jogot.

Az utóbbi években az alternatív jogvédelmi eszközökkel foglalkoztam, és most kezd kikerekedni a kép, amelybe beilleszkedik a közhatalom gyakorlásáért viselt kártérítési felelősség is.

Az ügyészségi és egyetemi működés viszonylag könnyen összeegyeztethető, hiszen az elmélet és a gyakorlat találkozik egymással. Nem feltétlenül mindig azzal foglalkozik az ember, amit korábbi életszakaszában elképzelt, viszont fontos, hogy tudja szeretni azt, amivel foglalkozik, és megteremtse az összhangot a munkája és érdeklődése között. Mindig arra törekedtem, hogy készen álljak arra, hogy azt a feladatot, ami rám hárul, tisztességesen, szakszerűen és szeretve végezzem el.

A jogászi pálya egy olyan terület, aminek soha nincs vége. Minél jobban elmélyül az ember a szakterületében, annál inkább emelkedik és kinyílik a horizont. Újabb és újabb kérdések merülnek fel, újabb dolgok kezdenek el érdekelni, amiken el kell gondolkodni. Ezért szeretek tanítani is. Sok érdeklődő fiatallal van az ember körülvéve, akik mindig kérdeznek. Néha még nekem sem jutnak eszembe olyan kérdések, amiket ők feltesznek, így a diákjaim közreműködésével is sok újat tanulok.

Dr. Patyi András kollégámmal közösen írt tankönyvünk előszavának a végén van egy Kínából származó bölcsesség: „A tanár csak az ajtót nyitja ki, belépned neked kell rajta.” Arra a meggyőződésre próbálom rávezetni a hallgatóimat, hogy a tisztesség, a megalapozott tudás előbb-utóbb megnyitja a lehetőséget arra, hogy az ember értelmes munkát végezzen.

Tény, hogy olyan korszakot élünk, amikor ezt nehezebb elérni, de egy dolog biztos: személyes teljesítmény és tisztességes hozzáállás nélkül nem lehet eredményt elérni.

Dr. Pál Edith