Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Azok a húszas–negyvenes évek, azok a nyolcvanas–kilencvenes évek, doktornő az emlékekben.
Ungváry Krisztián: Horthy Miklós – A kormányzó és felelőssége 1920–1944
„Horthy az első számú felelőse Magyarország háborúba sodródásának, és ezzel Magyarország XX. századi katasztrófájának – összegez a történész szerző, miután leírja azt a tényt, hogy tevékenységének értékelésekor elsősorban az antiszemitizmushoz való viszonyát, illetve a deportálások során tanúsított magatartását hozzák fel ellene.
Bár regnálásának vannak pozitív elemei is – két miniszterelnök: Gömbös hatástalanítása, és Imrédy kibuktatása –, ezek semmivé válnak későbbi rossz és felelőtlen döntései nyomán. A lényeges döntési helyzetekben rendre kiütköztek nagy jellemhibái: instabilitása, az önkontroll elvesztése, vágyvezérelt gondolkodása – jellemzi őt a történész. „Téves döntései az önuralom hiánya mellett részben csekélyebb szellemi horizontjából, részben pedig a diplomáciai érzék és a politikai műveltség hiányából adódtak” – írja Ungváry Krisztián, aki A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával nyerte el az MTA doktora címet. A kormányzó rossz tulajdonságait még az sem tudta ellensúlyozni, hogy azok, akik csak felületesen ismerték, békeidőben kellemes társalkodópartnernek és rokonszenves egyéniségnek tartották – teszi hozzá.
A szerző munkájában arra is rámutat, hogy Horthyt téves lenne konzervatív gondolkodásúnak tartani, annak ellenére, hogy a formákat illetően valóban konzervatív volt. Politikai döntései inkább nevezhetők ösztönöseknek és zsigerieknek, melyek nélkülözték az alaposabb megfontolásokat.
A történész úgy látja, bizonyos politikai erők még ma is fontosnak tartják, hogy jelenlegi pozíciójukat az 1944 előtti Magyarországhoz, és Horthy Miklós személyéhez kössék. Ezért is tekinti fontosnak, hogy e kötetben objektív történeti elemzéssel, elfogultságoktól és ideológiai elkötelezettségektől mentesen tekintse át a korszakot, vizsgálja át Horthy döntéseit – melyek alapvetően befolyásolták a Magyarországon élő milliók életét 1920 és 1944 között –, annak végeredményét, és hosszú távú történelmi hatását.
Ungváry Krisztián Előszavában kifejti: manapság jelentősen megszaporodtak a kizárólag dicsőítő szándékkal írt munkák, melyek nem veszik tudomásul az eddigi kutatások eredményeit. Ezek szerzői elzárkóznak a vitától, és az az attitűd jellemzi őket, hogy a történetírásnak alapvetően „védőügyvédi” feladata van a „szélsőbaloldali” és „posztmarxista” támadásokkal szemben. A történész kifejti, miben látja e szemléletmód korlátait: „A védőügyvéd feladata a védenc felmentése, és eljárásában egyáltalán nem kell figyelembe vennie azokat a mozzanatokat, amelyek ügyfelére terhelők lehetnek, de a vádhatóság nem veti fel. Ezzel szemben a történészi feladat a minél teljesebb tényfeltárás, és a teljes kép bemutatása – a metaforánál maradva: egy perben ez nem a védő és az ügyész, hanem a bíró feladata lenne. A történész azonban több dologban is különbözik a bírótól. Ítéleteit nemcsak a jogszabályok alapján hozza, és szemben a bíróval, egy történész sosem léphet fel azzal az igénnyel, hogy az általa leírtak a valóság egyedül érvényes változatát jelentik.”
(Jaffa Kiadó)
Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek – Szalay Zoltán fotóalbuma, Parti Nagy Lajos képmelléírásaival
Kádár János a Taurus Gumiipari Vállalatnál; kígyózó sorok a Belvárosban, a Kígyó utcában az alkalmi zöldséges előtt, aki ritka „kincset”, banánt árul; Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár a feleségével a Váci utcában; Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársainak ravatala a Hősök terén; Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalás a Parlamentben; Göncz Árpád köztársasági elnök eskütétele; taxisblokád Budapesten. Dacia és 13 forintos kenyér, Osztyapenkó-szobor és német menekültek.
Jellemző fényképek a magyar közelmúltból, a nagypolitikáról és a kispolitikáról, a hétköznapi élet boldogulásaiból, melyek felidézik a korszak hangulatát. Szalay Zoltán (1935–2017) Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics-díjas fotográfus sok tízezer beszédes negatívjából, immáron történelmi távlatból válogatott Kincses Károly fotómuzeológus és László Ágnes szerkesztő, aki bevezetőjében joggal fogalmazza meg: bár a fotó a pillanat művészete, ám csak az képes megtalálni a pillanatot, aki felkészült. Ez pedig nem technikai, hanem társadalmi, emberi felkészültséget jelent, tisztesség iránti elkötelezettséget.
A 68 éves Parti Nagy Lajos kellő bölcselettel és élettapasztalattal fűz irodalmi igényességgel szösszeneteket egyes képekhez, a maga iróniájával, s sokatmondó szóalkotásaival, mint amilyen például a „dísztribűn”, vagy az „integetmény”.
E különleges album szerves folytatása a két éve megjelent Azok a hatvanas, hetvenes évek című kötetnek – alkotói azonosak e mostani kiadvánnyal –, mely szintén nem nosztalgikus, inkább múltidéző, múltigéző.
(Kossuth Kiadó)
Lövenberg Gábor: Julika – Az orvos és az ember
Talán csak magán nem tudott segíteni dr. Radó Júlia kardiológus-tüdőgyógyász-belgyógyász, aki sok ezer beteget gondozott, gyógyított meg több mint négy évtizedes orvosi pályája során. Jogászok százai tudnának mesélni róla, milyen odaadó, gondoskodó ember volt. 2021 nyarán győzte le végleg a betegség.
2021 decemberében pedig máris itt van a könyv, mely életére, munkásságára tekint vissza. Férje írta, szerkesztette a kötetet, melyben megismerjük a mindenki által szeretett doktornő pályafutását, munkásságát, s egykori páciensei emlékeznek rá. Jogász és városvédő, újságíró és dramaturg, operatőr és könyvkiadó, kolléga és tanítvány idézi fel személyes élményeit. Azt a tudást, alaposságot, szeretetet – az utolsó tíz évben pedig önfeláldozást –, amellyel mások életét próbálta megmenteni, újra egészségessé varázsolni. Inkább barát volt, mint orvos – írják róla egykori páciensei.
Volt betegei közül sokan lehetnek, akik csak e könyvből szereznek tudomást arról, hogy édesapja külföldi munkavállalása miatt az általános iskola néhány osztályát Egyiptomban járta ki, Hogy summa cum laude végezte el az orvostudományi egyetemet, hogy 1990-től az orvostudományok kandidátusa. Hogy felsőfokú angol és orosz nyelvtudása révén nemzetközi tudományos kongresszusok kedvelt előadójának számított Spanyolországtól Olaszországon és Németországon át Portugáliáig, Brazíliáig. Hogy csaknem húsz éven át a Központi Honvéd Kórház belgyógyászati-kardiológiai osztályának főorvosa volt. Majd a Szent Imre Kórház kiemelt hotelszolgálatának alapítója és vezetője, aki a kórházban egyedüliként végzett transoesophagealis echocardiogram (nyelőcsövön keresztül végzett visszhangkardiográfiai) vizsgálatokat. A kétezertízes években azután a Dimenzió Egészségpénztár orvosigazgatójaként dolgozott.
A kötet végén másfél száz fénykép idézi fel kórházban eltöltött évtizedeinek egy-egy pillanatát, hétköznapjainak, világ körüli utazásainak, családi boldogságának emlékeit.
(A szerző magánkiadása)
