Vendéget látni, vendégnek lenni

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Milyen volt az egykori Gerbaud, hogyan festett egy étterem szépen terített asztala? Miként látta vendégül rokonait, barátait egy polgári család? Mindez szemünk elé tárul egy új, kiváló vendéglátás-történeti kiállításon.

Hol, mivel és hogyan töltötte el szabadidejét egy polgár nyolcvan vagy épp százhúsz évvel ezelőtt? Hol szállt meg? Milyen volt az étkezője, kamrája, konyhája, fürdőszobája? A fiatalok ritkán szokták feltenni ezeket a kérdéseket, kiegészítve azzal, vajon nagyanyáink, dédapáink hogyan éltek, hol laktak, hová jártak szórakozni, nyaralni, ebédelni, hogy fogadták vendégeiket?

Fotók: Falus Tamás

Vendéget látni, vendégnek lenni – ez volt Gundel Károly és Karinthy Frigyes 1933-ban napvilágot látott illemtankönyvének címe, és erről kapta nevét a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum legújabb, állandó vendéglátás-történeti kiállítása. A tényszerűen, ugyanakkor hangulatosan és gazdagon berendezett termek a magyar polgári vendéglátás históriájának aranykorát idézik meg, a XIX. század végétől kezdődő, és a második világháborúval bezáródó időszakát. A hivatásszerű magyar vendéglátás terei mellett az otthoni vendéglátás szobabelsőibe, éléskamráiba is bekukkanthatunk, s megismerhetjük jellegzetes tárgyaikat is.

Nem kell elképzelnünk a régi Friedl vagy Gerbaud cukrászdák belső tereit, mert elénk varázsolják őket. A vitrinekben ott sorakoznak a fagylaltkelyhek, a porcelán teáscsészék és -kannák is.

Láthatjuk egy szépen terített átlagos vendéglő asztalát piros-fehérkockás abrosszal, szódásszifonnal, magyaros tányérokkal a harmincas évekből. De ugyanebből a korszakból egy elegáns étterem asztalának hivatalos terítését is megleshetjük, Gundel-tányérokkal. A tablókon a magyar konyha kialakulásának történetéről olvashatunk; megtudhatjuk például, hogy az ezerhatszázas években jelenik meg a rántás, és vele együtt egy sajátos magyar étel, a főzelék.

A XVIII. századtól változik az étkezési rend: míg korábban csak napi kétszeri étkezés volt a szokás, az életmód átalakulásával a reggeli–ebéd–vacsora hármasa jött szokásba. Egy évszázaddal később nő meg a konyhában a paprika szerepe, elterjed a burgonya, és osztrák hatásra a zsírban sült, bundázott húsok válnak népszerűvé.

A forgalmas nagyvárosi fogadók már meleg étellel is szolgáltak, melyet nagy termekben szolgáltak fel. Ezeket hívták étkezőtermeknek, rövidebb néven éttermeknek. Az ételek sorrendjében, az étlapok beosztásában a XX. század első harmadára alakult ki a mai rendszer.

A falakon nemcsak tablók, hanem interaktív, érintőképernyős táblák is segítik az eligazodást. Megismerhetjük egy-két nemzeti étel történetét, receptjét, megfejthetjük, melyik kávéház volt egy-egy adott korszak ismert személyiségeinek kedvelt törzshelye.

Pesten a reformkorban jelentek meg az első elegáns szállodák. Beleshetünk egy 1900 körüli szállodaszobába is. Láthatjuk a falimosdó-tartályt és tálat, az ágymelegítőt, a csizmahúzót, a szobacsengőt, és természetesen a frissen húzott ágyat is éjjeliszekrénnyel, bőröndtartóval.

Az otthoni vendéglátást egy középpolgári lakás idézi meg: láthatunk egy jól felszerelt konyhát kamrával, egy szépen berendezett ebédlőt, megterített asztallal. A látogatónak azonnal kedve támad leülni, és várni a finom fogásokat…

Vagy inkább nosztalgiázni támad kedve? Az idősebbek ugyanis még ráismerhetnek szüleik, nagyszüleik, idősebb rokonaik egy-egy használati tárgyára. Így a zsírosbödönre, a lábasra vagy a csatos üvegre.

E kiállítással élethűen, jól láthatóan, tapinthatóan elevenedik meg a hétköznapi izgalmas múlt, melynek öröksége még itt élhet jelenünkben is.

---