EUB: soha nem kommentálják a nemzeti bíróságok ítéleteit

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2020. május 8.
Címkék: , ,
Rovat:
A német alkotmánybíróság által május 5-én hozott, az Európai Központi Bank programjára vonatkozó ítélettel kapcsolatban az Európai Unió luxembourgi központú bírósága pénteken kiadott közleményében azt nyilatkozta, az intézmény szervezeti egységei soha nem fűznek észrevételt a nemzeti bíróságok által hozott ítéletekhez.

A német alkotmánybíróság kedden kihirdetett ítéletében három hónapos határidőt szabott az Európai Központi Banknak arra, hogy indokolja meg a 2015-ben hirdetett, a gazdaság élénkítését támogatni hivatott kötvényvásárlási programját, vagy a német jegybank a továbbiakban nem vehet részt benne.

Az Európai Unió Bírósága közleményében arra emlékeztetett, hogy állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós bíróság által előzetes döntéshozatal keretében hozott ítélet kötelező a tagállami bírósággal szemben az alapjogvita elbírálása során.

Annak érdekében, hogy biztosított legyen az uniós jog egységes alkalmazása, a tagállamok által e célból létrehozott bíróság egyedüliként rendelkezik hatáskörrel annak megállapítására, hogy valamely uniós intézmény aktusa ellentétes-e az uniós joggal. Az ilyen aktusok érvényességét illetően a tagállami bíróságok között fennálló nézetkülönbségek ugyanis veszélyeztethetnék az uniós jogrend egységességét, továbbá sérthetnék a jogbiztonságot.

A tagállamok egyéb hatóságaihoz hasonlóan a bíróságok is kötelesek biztosítani az uniós jog teljes körű érvényesülését. Csak így lehetséges, hogy az Európai Unión belül biztosított legyen a tagállamok egyenlősége – húzták alá.

Az intézmény tartózkodni fog attól, hogy e kérdésben bármilyen további nyilatkozatot tegyen – tette hozzá az uniós bíróság.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


EUB-ítélet az uniós nyugdíjjogosultságról
2020. április 15.

EUB-ítélet az uniós nyugdíjjogosultságról

A felek közötti jogvita tárgya az volt, hogy a nyugdíjbiztosítási intézet megtagadta a kérelmezőtől az osztrák jogszabályok által előírt kompenzációs pótlék folyósítását az öregségi nyugdíja kiegészítéséül.