A jövő jogászait képzik a Wolters Kluwer Hungary szakemberei


Úttörő szerepet játszik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a jogi technológiai képzésben. A Jog- és Államtudományi Karon 2023. szeptemberében indult LegalTech tantárgy – amelyet a Wolters Kluwer szakemberei tartanak – lehetőséget nyújt a hallgatóknak arra, hogy olyan ismeretekre tegyenek szert, amellyel alkalmazkodhatnak a digitális kor követelményeihez. Az új kurzus sikerét mutatja, hogy pár perc alatt betelt a létszám.

A digitalizáció térnyerésével a jövő jogászai nem engedhetik már meg maguknak, hogy a jogban alkalmazott technológiai megoldások, a jogi innováció ismeretei nélkül végezzék munkájukat. A gyorsan változó világ arra ösztönözte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karát, hogy elsők között a hazai jogi egyetemek közül, bevezessék a LegalTech tantárgyat a joghallgatók számára. A 2023. szeptemberében indult „Innováció a jogban: LegalTech, Legal Design és a digitális kor gyakorlata” című tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerjék a digitális kor jogi kérdéseit, a jogi innováció jelentőségét, a technológiai eszközöket – mint például az adatelemzést, a mesterséges intelligenciát, a dokumentum-automatizációt -, és megértsék, hogyan alkalmazhatóak ezek a jogban.

Az új tantárgy előadásait a hazai piac vezető LegalTech társasága, a Wolters Kluwer Hungary szakértői tartják, akik az elmúlt években számos olyan technológiai megoldást, szolgáltatást fejlesztettek ki, amelyek a 30 évvel ezelőtt elindult jogi adatbázisra, a Jogtárra épültek. A féléves oktatás során a hallgatók megtanulhatják többek között, hogyan tudnak prototípusokat készíteni és tesztelni, hogyan alkalmazhatják a design gondolkodást és a felhasználói kutatást a jogi problémák megoldásában. Megértik, miként használhatják a technológiát etikusan és felelősen a jogi gyakorlatban, figyelembe véve az adatvédelmi és egyéb jogi szempontokat. A tananyag érinti a jogi szolgáltatások működésének menedzselését, a digitális eszközök és stratégiák alkalmazását a jogi szolgáltatások promóciójában és az ügyfelekkel való kommunikációban.

Bővebb információk a kurzusról itt


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

A feketedoboz jelensége és következményei a mesterséges intelligencia alapú technológiákban

Vajon mennyire átlátható a mesterséges intelligencia működése? A „black box” kifejezés azt sugallja, hogy egy rendszer működése gyakran rejtély az emberek számára. De mi történik, ha például az OpenAI által fejlesztett ChatGPT algoritmus működését vizsgáljuk? És vajon ez a „fekete doboz” jelenség milyen kérdéseket vet fel a jogi és szabályozási követelmények teljesítésének képességéről, valamint a hibás döntésekért való felelősségről?

2024. május 3.

Nem mindennapi jogesetet kellett megoldaniuk a joghallgatóknak a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyen

Második alkalommal szervezte meg a Polgári Jogi Jogesetmegoldó Versenyt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A versenyre bármelyik magyarországi egyetem jogász szakos hallgatója jelentkezhetett, aki legalább négy lezárt félévet maga mögött tudott. A szakmai megmérettetésen, amelynek fővédnöke Tuzson Bence igazságügyi miniszter volt, idén hét budapesti és vidéki egyetem 20 negyedéves hallgatója vett részt.