Jogszabályfigyelő: A földbizottság állásfoglalása elleni jogorvoslat ügyében határozott az Alkotmánybíróság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés alapján indult egyedi normakontroll eljárásban az alkotmányjogi panasz elutasításáról döntött abban az ügyben, amely a földforgalmi törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének a megállapítására irányult a földbizottság állásfoglalása elleni jogorvoslat hiánya miatt (ügyszám: III/01455/2019.). A rövid tényállás szerint a helyi földbizottság nem támogatta egy föld tulajdonjogának a megszerzésére irányuló szerződés jóváhagyását a felperes mint vevő vonatkozásában, erre tekintettel a mezőgazdasági igazgatási szerv a jóváhagyást meg is tagadta. A vevő ezt követően közigazgatási pert indított a határozattal szemben, annak…

Az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés alapján indult egyedi normakontroll eljárásban az alkotmányjogi panasz elutasításáról döntött abban az ügyben, amely a földforgalmi törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének a megállapítására irányult a földbizottság állásfoglalása elleni jogorvoslat hiánya miatt (ügyszám: III/01455/2019.).

A rövid tényállás szerint a helyi földbizottság nem támogatta egy föld tulajdonjogának a megszerzésére irányuló szerződés jóváhagyását a felperes mint vevő vonatkozásában, erre tekintettel a mezőgazdasági igazgatási szerv a jóváhagyást meg is tagadta. A vevő ezt követően közigazgatási pert indított a határozattal szemben, annak hatályon kívül helyezését és alperes új eljárásra kötelezését kérte. A mezőgazdasági igazgatási szerv ugyanakkor a perben arra hivatkozott, hogy nincs mérlegelési jogköre a kamara negatív tartalmú állásfoglalásával szemben. Az alkotmányjogi panasz szerint: „a támadott jogszabályok által a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog sérül, miután a helyi földbizottság nem támogató állás foglalásával szemben 2019. január 11-től kezdődően sem közvetlenül, sem az érdemi döntés felülvizsgálatának keretein belül nem biztosított a bírósági jogorvoslati út, hiszen a nem támogató állásfoglalás, amely hatását tekintve eldönti az ügyet, kötelező előírás okán elutasító határozathoz vezet, amelyet a bíróság reformatórius jogkör hiányában nem változtathat meg.”

Az Alkotmánybíróság a döntésről szóló összefoglaló szerint a határozatában rámutatott arra, hogy „a mezőgazdasági igazgatási szerv határozatát a bíróság kasszációs jogkörben hatályon kívül helyezheti, vagyis a törvény biztosítja az adásvételi szerződések jóváhagyásával kapcsolatos hatósági döntés teljes körű bírósági felülvizsgálatát. […] Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a közigazgatási eljárás körében alapvető jelentőségű szabály, hogy a hatóságot a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság határozatának rendelkező része és indokolása is köti. Eszerint a megismételt eljárásban a hatóság a bíróság iránymutatásának keretei között köteles a döntését meghozni, azon nem léphet túl. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott szabályozásnak nem tulajdonítható olyan – a hatósági eljárást, döntéshozatalt vagy a bírósági törvényességi felülvizsgálatot korlátozó – tartalom, amely a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog, vagy a jogorvoslathoz való jog sérelmére vezetne.”

Az Alkotmánybírósági döntésről szóló összefoglaló itt érhető el >>

Joganyag:
Módosította:
Megjelent: alkotmanybirosag.hu
Hatályos:
Megjegyzés: alkotmányjogi panasz elutasítása (alaptörvény-ellenesség hiánya)


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.