Jogszabályfigyelő: Bérlet, lakásbérlet szabályaitól való eltérés lehetősége


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bérleti, lakásbérleti szerződésre is alkalmazandók a Ptk.-nak a kötelmekre vonatkozó általános rendelkezései és a szerződési szabadságot előíró szabályai, így a szerződő feleknek e szerződések esetében is lehetőségük van arra, hogy a szerződés tartalmát szabadon állapítsák meg. Ebből következően a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó előírásoktól eltérhetnek, feltéve, ha a Ptk. az eltérést nem tiltja – állapítja meg az Új Ptk. Tanácsadó Testület a Kúria honlapján közzétett véleményében. A fenti megállapítások a felmondás szabályozására is vonatkoznak. Így például a rendkívüli…

A bérleti, lakásbérleti szerződésre is alkalmazandók a Ptk.-nak a kötelmekre vonatkozó általános rendelkezései és a szerződési szabadságot előíró szabályai, így a szerződő feleknek e szerződések esetében is lehetőségük van arra, hogy a szerződés tartalmát szabadon állapítsák meg. Ebből következően a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó előírásoktól eltérhetnek, feltéve, ha a Ptk. az eltérést nem tiltja – állapítja meg az Új Ptk. Tanácsadó Testület a Kúria honlapján közzétett véleményében.

A fenti megállapítások a felmondás szabályozására is vonatkoznak. Így például a rendkívüli felmondás jogát korlátozhatják a felek, de ki is bővíthetik azt. A rendes felmondás kapcsán pedig a Tanácsadó Testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak jogát, előírásait ugyancsak a „szerződési szabadság általános korlátainak a keretei között szabályozhatják”, így például rendelkezhetnek arról is, hogy bizonyos ideig a rendes felmondási jog gyakorlását nem teszik lehetővé. A felmondási jog kizárása azonban, tekintve, hogy ezen jogviszonyok jellemzően tartós jogviszonyok, a Ptk. előírása folytán semmis.

Nincs jogi akadálya, hogy a szerződési szabadság korlátainak „szigorú figyelembe vételével” a felek azonnali hatályú, rendes felmondást kössenek ki lakásbérlet esetén is. Ha a felmondáshoz kapcsolódó előnyök és hátrányok kirívóan aránytalanná válnak, az a jóhiszeműség és tisztesség követelményének a megsértését eredményezi, állapítja meg a Tanácsadó Testület a véleményében.

A szerződésszabadság általános korlátainak (tisztességtelen kikötés, jóerkölcsbe ütközés, joggyakorlás jóhiszeműsége és tisztessége) a vizsgálatakor azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a lakásbérletek természetes személyek vagy vállalkozások tulajdonában álló lakások esetében is „alapvető létszükséglet” biztosítására jönnek létre, így a felek meglehetősen eltérő alkupozícióban lehetnek. Ezen felül a vállalkozások tulajdonában álló lakások bérlete esetében a fogyasztói szerződések szabályait is figyelembe kell venni.

A teljes vélemény szövege itt olvasható el >>

Joganyag:
Módosította:
Megjelent: http://www.lb.hu
Hatályos:
Megjegyzés: tanácsadó testületi vélemény


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.