Csehi Zoltán: A közvetítői szerződések a magyar jog fejlődésében és az uniós jog környezetében

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelen tanulmány az áru és szolgáltatás piacra juttatásának elősegítésére irányuló, gazdasági funkciója alapján kategorizált „közvetítői szerződések” rövid történetét és egyes tulajdonságait mutatja be. Felvázolja a magyar jogban kodifikált legfontosabb ilyen szerződéseket, mint például a már az 1875-ös kereskedelmi törvénykönyvben helyet kapó bizományosi és alkuszi ügyleteket. Végigköveti a „közvetítői szerződések” fejlődését az 1959-es Ptk.-n és az 1978-as Külker Ptk.-n keresztül a 2013-ban elfogadott új Ptk. szabályozásáig. Kitér egyebek mellett az ügynök és a közvetítő szerepére, a forgalmazási szerződésre, a márkakereskedő üzleti…

Jelen tanulmány az áru és szolgáltatás piacra juttatásának elősegítésére irányuló, gazdasági funkciója alapján kategorizált „közvetítői szerződések” rövid történetét és egyes tulajdonságait mutatja be. Felvázolja a magyar jogban kodifikált legfontosabb ilyen szerződéseket, mint például a már az 1875-ös kereskedelmi törvénykönyvben helyet kapó bizományosi és alkuszi ügyleteket. Végigköveti a „közvetítői szerződések” fejlődését az 1959-es Ptk.-n és az 1978-as Külker Ptk.-n keresztül a 2013-ban elfogadott új Ptk. szabályozásáig. Kitér egyebek mellett az ügynök és a közvetítő szerepére, a forgalmazási szerződésre, a márkakereskedő üzleti modelljére, valamint a franchise-ra (jogbérletre). Az írás rámutat az uniós versenyjog jelentőségére, a termékfelelősségi és a joghatósági szabályok szempontjaira, végül utal a nemzetközi kereskedelmi jog eredményeire.

1. Bevezetés

• [1]Az áru előállítójától annak végleges felhasználójáig sokszor több szerződésen keresztül vezet az út. Az értékesítés folyamatában résztvevők – akiket röviden közvetítőknek nevezünk ebben az írásban – eltérő tartalmú és gazdasági célú szerződéses jogviszonyokban működnek közre az áru piacra juttatásában: viszonteladóként, bizományosként, „disztribútorként”, vagy más gazdasági funkciót megjelenítve. Számos esetben az értékesítési láncban több értékesítő is részt vesz különböző jogviszonyok alapján, a gyártó és a nagykereskedő megállapodásának jogi konstrukciója és gazdasági tartalma eltér a nagykereskedővel szerződő további értékesítőkétől. A közvetítés folyamatát a kereskedés és értékesítés hagyományai, a piaci szereplők erőssége és ébersége, a piac nyitottsága és szabályozásának megengedő vagy korlátozó jellege, a versenyjog szabályai, valamint számos egyéb külső tényező befolyásolja, mint a társadalmi-gazdasági kommunikáció csatornái, a fuvarozási, szállítási lehetőségek, az adózási környezet, illetve a jogviták szabályozása. Ezeket a megállapodásokat összefoglalóan „közvetítői szerződéseknek” nevezik, amely elnevezés kizárólag a szerződések gazdasági funkciójára utal, mivel az áru vagy szolgáltatás piacra juttatásának az elősegítésére irányulnak. A közvetítői szerződéseknek a szerződési jogban való közös átfogó név alatti elhelyezése eltérő jogi tárgyuk miatt nem lehetséges, az ebben a kategóriában említett szerződések eltérő jellege más-más szerződéstípus alá való besorolásuk vagy atipikus jellegük kapcsán sem igazolható, ráadásul a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) maga külön nevesíti a „közvetítői szerződést” (lásd 6:288-6:301. §). A közvetítő minősítést ezért ezeknek a szerződéseknek a gazdasági funkciójára értjük, nem mint egy új szerződéstípust vagy új jogi kategóriát. A kereskedelem több évszázados történetében az áruk és szolgáltatások értékesítésében a közvetítők szerepe mindig kiemelt jelentőséget kapott, a jogi szabályozás környezete – amiként a kereskedelmi ügyletek esetében is – a már élő gyakorlatot próbálta vagy próbálja a jog nyelvére absztrahálni. A jogi szabályozás a napi gyakorlat elemeit jogi fogalmakhoz kötötten erősíti, a gyakorlatban jelentkező esetleges túlhajtásokat próbálja megnyirbálni, a visszaélésekre reagál, már amennyire ezekre utólag lehetőség adatik. A piaci közvetítők, a közvetítői kapcsolatok jelentősége a piac, a felhasználói igények ismeretén nyugszik, szerepük az áruk és szolgáltatások szükségességének, hasznosságának piac felé közvetítésében bír jelentőséggel. A közeli múltba visszatekintve az áru végfelhasználóhoz történő eljutásának modelljei közül a gyártó által történő közvetlen értékesítés modellje mellett a gyártó – nagykereskedő – kiskereskedő – fogyasztó/végfelhasználó modell, továbbá a kereskedelmi képviselő vagy márkakereskedő segítségével történő értékesítés modellje voltak a leggyakoribbak. Napjainkban a piacra jutás egyéb módozataival is találkozunk, a közvetítés kereskedelmi és üzleti megoldásai átalakulnak, a franchise mellett a gyártó által történő internetes áru- és szolgáltatásközvetítés az értékesítés új megoldásait mutatja.
• [2] A jog által kodifikált közvetítői modellek mint jogi megoldások alapvetően a kétpólusú szerződéses viszonyon alapulnak, amely a szerződési jog kényszerű koordináta-rendszerének az eredménye. A szerződés az értékesítésben részt vevő két felet képes összekapcsolni. Ebből eredően azokban az esetekben, ahol gazdasági közvetítés egyáltalán előfordul, az értékesítés legalább két önálló szerződéshez kapcsolódik, az egyik szerződés a közvetítő és az értékesítendő áru gyártója (forgalmazója) közötti jogviszonyt jelenti, amely jogviszony megalapítja azt a jogosultságot, amely alapján az értékesítő az áru vagy szolgáltatás harmadik fél részére történő továbbadására legyen jogosult. A másik szerződés a közvetítő és harmadik személy közti jogviszonyt jelenti, amely a közvetítő általi értékesítést valósítja meg. Természetesen régóta ismert, hogy adott esetben több közvetítőn keresztül jut el az áru vagy a szolgáltatás a piacra, és olyan megoldás is ismert, hogy egy közvetítő szervezése alatt tevékenykedik több közvetítő. Az értékesítésre vonatkozó szerződés esetében is két megoldást lehet megkülönböztetni, az egyik esetében a közvetítő a megbízója nevében jár el, a közvetítő nem szerzi meg az áru tulajdonjogát vagy a szolgáltatás nyújtásának a jogosultságát, hanem megbízója nevében, vagyonának javára szerződik harmadik személyekkel, az így megkötött szerződés megbízóját köti, a megbízó személyéhez kapcsolódik, őt jogosítja és kötelezi. A másik esetben a közvetítő saját nevében, saját vagyonára és kockázatára szerződik, a szerződésnek ő az alanya, a szerződés őt köti és jogosítja.
• [3] Egy konkrét szerződés kiragadva az értékesítés láncolatából számos esetben nem tükrözi az értékesítés teljes folyamatát, sem annak teljes gazdasági értelmét, sem annak valós gazdasági lényegét, hanem csupán egy kényszerű megoldást jelent, egy erősebb jogi bizonyosság, biztonság irányába. Visszatekintve a több mint száz évvel korábbi jogi keretekre, hajdanán a közvetítésre szolgáló kereskedelmi jogi formák más társadalmi és gazdasági környezetben alakultak ki, napjaink gazdasági eseményei az internet valóságához kötnek már számos ügyletet, ahol lényegében valós emberi kapcsolatok, emberek közti közvetlen kommunikáció nélkül cserélnek gazdát áruk, ahol az áru és a szolgáltatást nyújtó fizikai helye és elérhetősége számos esetben nem ismert és nem is ismerhető meg, lényegében a fogyasztók számára titok marad, és az elektronikus kommunikációra szűkített dialógus a valós és közvetlen emberi magatartások teljes hiányát mutatja. Márpedig a jog éppen a közvetlen emberi kommunikáción és annak kölcsönös bizalmán alakult ki.

2. Rövid visszatekintés

• [4] A kereskedelmi jog történetéből ismertek a jogszabályokban kodifikált és az írott jogban végül helyet nem kapott szerződéses megoldások egyaránt. A következőkben a jogban kodifikált legfontosabb szerződésekre térünk ki vázlatosan. A kereskedelmi törvénykönyvről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk (a továbbiakban: Kt.) szabályozta a bizományosi, a szállítmányozási ügyletet és az alkuszi ügyletet a napjainkban is ismert közvetítői ügyletek közül. A bizományosi ügylet jogi felfogása lényegében napjainkig nem változott, a bizományos saját nevében, de más javára, más számlájára, vagyonára szerződik (Kt. 368-383. §), önállóan jár el, maga köti az ügyletet, a maga akaratképzése által, de más vagyonának a javára-terhére. A Kt. alapján a bizományos kereskedő jogállással bírt, de a bizományosi normákat rendelte alkalmazni azokban az esetekben is, amikor a bizományos más nevében kötött ügyletet (Kt. 383. §).
• [5] A bizomány esetében a szerződést a bizományos saját nevében köti meg, ennek következtében közvetlenül ő lesz jogosítva és kötelezve a harmadik szerződő fél irányában,^[1] a bizományos megbízója és a harmadik fél közt közvetlenül jogok és kötelezettségek nem keletkeznek [Kt. 368. § (2) bekezdés]. A megbízó még akkor sem lép közvetlen jogviszonyba a harmadik szerződő féllel, ha ez határozott tudomással bírna arról, hogy az ügylet nem a bizományos, hanem a megbízó részére köttetett.^[2] Ennek egyik következménye, hogy a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek érvényesítésére csak a bizományos és a vele szerződő harmadik fél jogosult. Nagy Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a bizományos éppen úgy köti meg az ügyletet, mintha azt nem a megbízó, hanem saját részére kötné meg.^[3]
• [6] A bizományosi konstrukciót nemcsak adásvételre, hanem más ügyletekre is alkalmazták, váltói, kezesi, fuvarozási, biztosítási, kiadói ügyletekre, kivéve az ingatlanügyleteket.^[4] A Kt. a közvetítő tevékenységet másrészt az alkuszi ügylet kapcsán szabályozta, de az alkusz csak közvetített, sem szerződéskötés, sem annak teljesítése nem tartozott a kötelezettségei közé.^[5] Nem önállóan és saját vagyonára szerződő fél, hanem megbízója érdekében és javára-terhére jár el. A Kt. a szerződés közvetítésén túlmenően a megkötött ügyletek nyilvántartását is előírta, az alkusznak a megkötött ügyleteket be kellett vezetnie a naplójába, és a naplóbevezetés tárgyául kijelölt ténykörülményeket magába foglaló kötjegyet (aviso) azonnal kézbesíteni tartozott a feleknek (Kt. 538. §).^[6] Az alkusznak ez a kötelezettsége az ügylet bizonyítását szolgálta, az ügylet érvényességét nem érintette. Már a korabeli magyar kereskedelmi jog is nevesített többféle alkuszt: áru-, valamint gabona- és terményalkusz, pénz- és értékpapír-, különösen váltóalkusz, biztosítási alkusz (ügynökök), tengeralkuszok stb.^[7] A bizományi ügylet egyik alfajtája az áruk továbbítására szolgáló szerződés a szállítmányozás, amelynek speciális a tárgya. Szállítmányozási ügylet áruk meghatározott helyhez történő eljuttatásának elvállalását jelenti, ha ezt valaki fuvarozók vagy hajósok által saját nevében, de más részére vállalja (lásd korábban Kt. 384. §). A szállítmányozó elsősorban a fuvarozási szerződés megkötésére vállal kötelezettséget, de emellett tevékenysége még egyéb cselekményeket is magában foglal, melyek szükségesek, hogy a fuvarozó az árut átvegye és a fuvarozást foganatosítsa.^[8]
• [7] Nem szabályozta a Kt. az ügynöki szerződést, annak szabályait a joggyakorlat alakította ki a jogtudomány aktív közreműködésével.^[9]
• [8] Ez a hagyomány maradványaiban tovább élt a szocializmus évei alatt, míg egyes szabályok csak formálisan maradtak hatályban, addig más szabályokat elmosott a történelem sodra. A bizományosi ügylet az állami külkereskedelmi monopólium révén, amely csak kiválasztott állami külkereskedelmi vállalatok részére engedélyezte a külföldi partnerekkel való szerződéskötést, új, a speciális gazdasági környezetben csalóka színezettel és ehhez igazodó joggyakorlatban élt tovább, az ügynöki tevékenység lényegében nem volt szabályozva, talán csupán a biztosítás keretében maradt életben.
• [9] A közvetítői ügyletek közül a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénybe (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) lényegében a bizományosi (és szállítmányozási) szerződés került csak be, majd tizennyolc évvel az 1959-es Ptk. hatálybalépését követően a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvének a külgazdasági kapcsolatokra történő alkalmazásáról szóló 1978. évi 8. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Külker. Ptk.) viszont részletesen szabályozta a kereskedelmi képviseletet (Külker. Ptk. 19-31. §), valamint a vevőszolgálati szerződést (32-37. §). A képviseleti szabályok lényegében kereskedelmi ügynöki szabályokat jelentettek, formálisan külgazdasági kapcsolatokra alkalmazva (magyar vállalatok külföldi vállalatokkal kötött szerződéses kapcsolataira, ha a magyar jog volt alkalmazandó). A Külker. Ptk.-nak nevezett szabályozás a klasszikus kereskedelmi képviseletet szabályozta, amelyben a képviselő feladata a tartós jogviszonyon alapuló, egy adott ország területére vonatkozó, alapvetően nem kizárólagos jelleggel, de versenytilalommal korlátozott külkereskedelmi szerződések közvetítése volt (a külkereskedelmi szerződés fogalmát a jogszabály külön meghatározta).^[10] A képviselet alapesetét a jogszabály korlátozta, a kereskedelmi képviselő a megbízó nevében külkereskedelmi szerződés megkötésére, valamint a megbízót kötelező nyilatkozat megtételére csak akkor volt jogosult, ha a szerződés kifejezetten így rendelkezett, vagy a megbízó erre külön felhatalmazta [Külker. Ptk. 19. § (2) bekezdés]. A kereskedelmi képviselő kötelezettsége nemcsak a piac felmérésére és figyelésére, hanem a már megkötött szerződések teljesítésének követelésére, illetve az esetleges viták rendezésében való részvételre is kiterjedt. A kereskedelmi képviselő díjazása mellett jutalékát is részletezte a jogszabály, így az általa közvetített szerződések után is megillette a jutalék, ha a megbízója közvetlenül az ügyféllel járt el, vagy ha a szerződés már megszűnt, de az ügyletet a képviselő hozta létre.
• [10] 1990 után, az új gazdasági környezetben a régi berögzülések évekig megmaradtak, de a napi szerződéses gyakorlat, a külföldi vállalkozások által magukkal hozott szerződéses minták révén egy valós, a napi életnek és a kereskedelmi-gazdasági igényeknek megfelelően alakuló jogi környezetet hozott létre. Ezekből a szerződésekből eredő jogvitákból számos ügy már nem magyar bíróság elé került, a felek jogvitájában külföldi bíróság vagy választottbíróság volt jogosult dönteni, így a valós, élő jog mindennapi valósága és tartalma csak nehezen volt megismerhető, illetve csak vélelmezhetjük annak tartalmát. A magyar bíróságok elé került és később közzétett esetek ennek a világnak csak egy szűk metszetét mutatják, ezért nem is kell jelentőségüket túldimenzionálni.
• [11] Magyarország és az Európai Közösségek és tagállamaik közötti társulási szerződés folyományaként került átültetésre a Tanács 1986. december 18-i a tagállamok önálló vállalkozóként működő kereskedelmi ügynökökre vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 86/653/EGK irányelve,^[11] és mint az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló 2000. évi CXVII. törvény került elfogadásra.^[12] A törvény felváltotta a fentebb említett Külker. Ptk. kereskedelmi képviselet szabályait, és alkalmazási köre kiterjedt valamennyi belföldi kereskedelmi képviselőre is, míg a korábbi szabály csak külkereskedelmi viszonyokra volt alkalmazandó. A törvény az új Ptk. hatálybalépéséig, 2014. március 14-ig volt hatályban, de a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 1. § és 50. § rendelkezései szerint a 2014. március 14. előtti jogviszonyok tekintetében változatlanul alkalmazandó. Az irányelv kiinduló gondolata az egyes tagállami szabályok által támasztott korlátok lebontása, a kereskedelmi képviselő megbízóval szembeni védelme,^[13] az uniós piacon működő képviselők részére összehangolt, egységes^[14] és hatékonyabb jogi védelem biztosítása, az ügynöki szerződés felmondása esetén kártérítés biztosítása (kiegyenlítési igény).^[15] Az irányelvhez kapcsolódó uniós bírói gyakorlat ezt a védelmet érdemben továbbfejlesztette.^[16]

A Polgári Jog folyóirat 2019/3–4. számában megjelent cikk teljes szövege >>

^[1] Nagy Ferenc: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve. 8. kiad., I. kötet, Athenaeum R. Társulat, Budapest, 1913., 269. o.
^[2] u.o.
^[3] u.o.
^[4] Nagy i.m. 267-268. o.
^[5] Nagy i.m. 490. o.
^[6] Nagy i.m. 494. o.
^[7] Nagy i.m. 491.o.
^[8] Nagy i.m. 388. o.
^[9] Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi- és váltójog vázlata I. rész. Grill, Budapest, 1928., 223. o.
^[10] A külkereskedelemről szóló 1974. évi III. törvény 5. § (1) Külkereskedelmi tevékenység a külkereskedelmi szerződés előkészítése, megkötése és teljesítése. (2) Külkereskedelmi szerződés – ha jogszabály másként nem rendelkezik – az e törvény hatálya alá tartozó gazdasági tevékenység körében belföldi által külföldivel kötött szerződés.
^[11] Comission of the European Communikies: Report on the Application of Article 17 of council directive on the co-ordination of the laws of the member states relating to self-employed commercial agents (86/653/EEC), Brussels, 23.07.1996, COM(96) 364 final.
^[12] Pajor-Bytomski Magdalena: A kereskedelmi ügynöki szerződés. KJK KERSZÖV, Budapest, 2003.
^[13] Európai Unió Bírósága C-465/04., Honyvem Informazioni Commerciali Srl kontra Mariella De Zotti ítélet, ECLI:EU:C:2006:199, 18. pont.
^[14] Európai Unió Bírósága C-215/97., Barbara Bellone kontra Yokohama SpA ítélet, ECLI:EU:C:1998:189, 10. pont.
^[15] Európai Unió Bírósága C-348/07.,Turgay Semen kontra Deutsche Tamoil GmbH ítélet, ECLI:EU:C:2009:195, 17. ponttól kezdődően kifejtve.
^[16] C-381/98. Ingmar ügy 2000-ben volt az első ebben a sorban.

---