Jogszabályfigyelő: Közjegyzői díjszabás hatálybalépés előtti érdemi módosítása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet a jogszabály eredeti szövege szerint 2018. október elsején lépett volna hatályba. A hatálybalépés dátumát azonban három alkalommal elhalasztották, így végül 2019. július 1. napjától alkalmazhatók az új előírások. A rendelet ugyanakkor az alábbiakban hivatkozott újabb módosítás értelmében a korábban kihirdetett szöveghez képest néhány érdemi változással lép majd hatályba, amelyek a több jogügylet egy okiratba foglalásának a díját, a nemperes eljárások esetében alkalmazandó szabályokat, a fogyasztói hitelszerződésekre vonatkozó díjelőírásokat érintik. A díjrendelet…

A közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet a jogszabály eredeti szövege szerint 2018. október elsején lépett volna hatályba. A hatálybalépés dátumát azonban három alkalommal elhalasztották, így végül 2019. július 1. napjától alkalmazhatók az új előírások.

A rendelet ugyanakkor az alábbiakban hivatkozott újabb módosítás értelmében a korábban kihirdetett szöveghez képest néhány érdemi változással lép majd hatályba, amelyek a több jogügylet egy okiratba foglalásának a díját, a nemperes eljárások esetében alkalmazandó szabályokat, a fogyasztói hitelszerződésekre vonatkozó díjelőírásokat érintik.

A díjrendelet hatálybalépésével kapcsolatos módosításokról a Jogszabályfigyelő 2019 – 13. számában olvashatnak részletesen.

Joganyag: 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet a közjegyzői díjszabásról
Módosította: 14/2019. (V. 31.) IM rendelet
Megjelent: MK 2019/93. (V. 31.)
Hatályos: 2019. 06. 01.
Megjegyzés: kis terjedelmű módosítás


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.