Jogszabályfigyelő: Törvényszéki végrehajtással kapcsolatos módosítások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közel két tucat törvény módosítását tartalmazza a törvényszéki végrehajtással összefüggő salátatörvény. Mint arról korábban, a Jogszabályfigyelő 2019 – 44. számában már írtunk, 2020 január elsejét követően az államot megillető, illetve az igazságügyi követelések behajtása iránti végrehajtási eljárásokat kizárólag a NAV foganatosítja majd, így a törvényszéki végrehajtás feladata „kikerül a bíróság szervezetrendszeréből és a törvényszéki végrehajtó mint jogállás megszűnik”. Mindezekre tekintettel számos törvény előírásainak a módosítására volt szükség.   Jogszabályfigyelő 2019 – 44. száma >>   Joganyag: 2019. évi LXXXI. törvény…

Közel két tucat törvény módosítását tartalmazza a törvényszéki végrehajtással összefüggő salátatörvény. Mint arról korábban, a Jogszabályfigyelő 2019 – 44. számában már írtunk, 2020 január elsejét követően az államot megillető, illetve az igazságügyi követelések behajtása iránti végrehajtási eljárásokat kizárólag a NAV foganatosítja majd, így a törvényszéki végrehajtás feladata „kikerül a bíróság szervezetrendszeréből és a törvényszéki végrehajtó mint jogállás megszűnik”. Mindezekre tekintettel számos törvény előírásainak a módosítására volt szükség.

Jogszabályfigyelő 2019 – 44. száma >>

Joganyag: 2019. évi LXXXI. törvény a törvényszéki végrehajtással összefüggő egyes törvények módosításáról
Módosította:
Megjelent: MK 2019/191. (XI. 28.)
Hatályos: 2020. 01. 01., 2020. 01. 31.
Megjegyzés: 20 törvény módosítását tartalmazó javaslat


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.