181 milliót csalt el a gyanú szerint – előzetesben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. április 30-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya folytat eljárást különösen nagy kárt üzletszerűen okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék.


 A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy gazdasági társaság ügyvezetőjeként, 2009 októberében megbízási szerződést kötött egy budapesti biztosító társasággal, biztosításközvetítői tevékenység végzésére. A nyomozás adatai alapján a gyanúsított által képviselt gazdasági társaság abból a célból közvetítette ki az ajánlatokat, hogy a sértett biztosító társaságot megtévesztve a jelentős összegű ügynöki jutalékot jogosulatlanul megszerezze és azt jogellenesen megtartsa, ezzel tudatosan kárt okozzon a sértettnek. 2010 decemberéig 156 személy életbiztosítási szerződéséhez kapcsolódóan, összesen mintegy 181 millió forint jutalékot fizetett ki a sértett biztosító társaság a gyanúsított által vezetett cég bankszámlájára.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, a szökés és elrejtőzés veszélyére, valamint arra hivatkozva, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményeket követne el. A gyanúsított védője az ügyészi indítvány elutasítását és elsődlegesen a gyanúsított szabadlábra bocsátását indítványozta, hivatkozva arra, hogy már a kényszerintézkedés általános feltétele, a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja sem áll fenn. Másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés, házi őrizet, vagy lakhelyelhagyási tilalom elrendelését indítványozta.

A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak, a védő indítványát megalapozatlannak találta, és egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A végzés indokolásában a nyomozási bíró hangsúlyozta, hogy azt kell vizsgálnia, hogy az eljárás során beszerzett bizonyítékok valószínűsítik-e azt, hogy a gyanúsított elkövette a terhére rótt bűncselekményeket. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának értelmezése szerint a megalapozott gyanú megállapításának feltétele olyan tények vagy információk megléte, amelyek egy objektív külső szemlélőt meggyőznek arról, hogy a gyanúsított elkövethette a bűncselekményt. A bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúját feljelentés, az okirati bizonyítékok, kihallgatási jegyzőkönyvek, valamint a tanúk vallomása megfelelően alátámasztják, ezért a kényszerintézkedés általános feltétele fennáll. A bíróság emellett megállapította, hogy a bizonyítottság esetén kiszabható halmazati büntetés önmagában is erős motivációt jelent a terheltnek arra, hogy szökést kíséreljen meg, vagy megpróbáljon elrejtőzni. Emellett a gyanúsított őrizetbe vételét megelőzően bejelentett lakóhelyén életvitelszerűen nem tartózkodott, tartózkodási helye nem volt igazolt, azt a lakcímnyilvántartásban nem rögzítették. A férfi a gyanúsítottkénti kihallgatását megelőzően, felelősségre vonása elkerülése érdekében hosszabb időre külföldre szökött, ezért több hazai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül Franciaországban fogták el, és 2016. április végén adták át a magyar hatóságoknak. A fentieken túl más büntetőeljárásokban is elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, illetve körözését rendelték el.

Mindezekre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra bocsátása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Ezért a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése mellett biztosítható.

A végzés nem jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.