40 millió GVH-bírságot kapott az Airbnb


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a cég nem tartotta be maradéktalanul a hatóság felé vállalt módosításait a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaiban.

A hatóság 2018-ban fogadta el a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb Ireland private unlimited company (Airbnb) kötelezettségvállalását. Eszerint a társaság köteles volt módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait annak érdekében, hogy a szálláshelyet keresők több és pontosabb információt kapjanak az árakról.

A GVH lezárta utóvizsgálatát, és megállapította, hogy a nemzetközi cég nagyrészt végrehajtotta a határozatban foglaltakat, így az eljárás elérte a fogyasztói tájékoztatás javításának célját. Ugyanakkor a kötelezettségvállalások nem teljesültek maradéktalanul, mert a vállalkozás nem igazolta a teljesítésre előírt határidő betartását, így a teljesítésére késve került sor. A vizsgálat emellett egyéb hiányosságot is talált, szintén a vállaltak végrehajtásának igazolásával kapcsolatban.

A mulasztásokért kiszabott bírság nem terheli a magyar szállásadókat, a feltárt hiányosságok felelőse – így a GVH döntésének kötelezettje – ugyanis az ír székhelyű nemzetközi vállalkozás – írták.

A GVH bírság kiszabása helyett bizonyos esetekben elfogadhatja a cégek olyan kötelezettségvállalásait, melyek kompenzálni tudják a fogyasztóknak okozott hátrányt, vagy más módon közvetlenül szolgálják a közérdeket. A cégeket azonban ilyen esetekben hatósági előírás kötelezi a vállaltak végrehajtására, annak valamennyi elemével – így az igazolásra vonatkozó intézkedésekkel – együtt. Utóbbiak ugyanis fontos funkciót töltenek be a teljesülés ellenőrizhetőségében, így kihatnak a vállalások társadalmi hasznára is: az Airbnb esetében például a kötelezettségvállalás pontos végrehajtása mind a szállásadók, mind a fogyasztók széles körét érintette. A GVH ezért az előírtak teljesítését minden esetben szigorúan ellenőrzi.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 31.

Megalakult a Kiberkoalíció

Megalakult az állami és a gazdasági szereplők közötti együttműködést támogató Kiberkoalíció, amely nyílt szakmai fórumot teremt a legfőbb kiberbiztonsági kihívások megismerésére és az azokra adott válaszok kidolgozására – jelentette be Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szakmai konferenciáján szerdán Budapesten.

2023. május 31.

Zöld lámpa a kriptoeszközök piacának egységes uniós szabályozására

Zöld lámpát kapott a kriptoeszközök piacának egységes európai uniós szabályozása. Az Európai Parlament többször is elhalasztotta az erről való szavazást év eleje óta, azonban a közelmúltban meggyőző többséggel elfogadta a rendelet szövegét, amelyet az Európai Tanács az elmúlt napokban egyhangúlag jóváhagyott. A legfontosabb tudnivalókat a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogászai foglalták össze.