8 milliárdos áfacsalás: húszezer oldalas lett a nyomozati irat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhivatal vádemelési javaslattal adta át a Fejér Megyei Főügyészségnek annak a bűnszervezetnek az ügyét, amit még 2018-ban számoltak fel.

A bűnszervezet a Szlovéniából beszerzett árut egy magyar, szlovák és cseh bukó cégekből kiépített cégláncolatokon átfuttatva értékesítette magyar társaságoknak. Az így megszerzett hasznot különböző pénzmosási technikákkal próbálták meg legalizálni, tevékenységükkel összesen 8,4 milliárd forint kárt okozva a magyar államnak.

2018-ban, a hálózat felszámolására szervezett összehangolt akciókban több mint 200 helyszínen, Dániában, Szlovéniában és Szlovákiában is zajlottak kutatások. Az okozott kár biztosítására 3 milliárd forintot meghaladó értékben zároltak ingatlanokat, autókat, készpénzt és bankszámlákat a banda tagjaitól. Az EUROPOL és az EUROJUST támogatásával dán és szlovén nyomozók részvételével nemzetközi nyomozócsoport alakult a több országon átívelő nyomozásra.

áfacsalás

A cégláncolat kivonásával érezhetően tisztult a szójakereskedelmi szektor, mivel a bűnszervezet jelentős piaci részesedéssel rendelkezett.

A gyanúsítottaknak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt kell felelniük. A pénzügyi nyomozók a húszezer oldalas nyomozati iratot vádemelési javaslattal adták át a Fejér Megyei Főügyészségnek. A szervezet irányítói akár 20 év börtönt is kaphatnak – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményéből.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.