A Btk.-módosításról és a panasztörvényről is dönthetnek ma az Országgyűlésben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rágalmazással, becsületsértéssel kapcsolatos büntető törvénykönyvi (Btk.) módosítás mellett ismét elfogadhatja a panasztörvényt kedden az Országgyűlés, amely megvitatja azt a javaslatot is, miszerint nem kell engedélyeztetni a 2024 előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb háztartási kutakat.

Az ülés reggel 9 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a határozathozatalok között döntenek a kormánypárti képviselők által benyújtott büntető törvénykönyvi módosításról. Ez alapján a jövőben nem lenne büntetendő rágalmazás és becsületsértés miatt az, aki cselekményét a közügyek szabad megvitatásakor, sajtótermékben vagy médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, ha ez nem irányul „a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására”.

A képviselők elfogadhatják a választási eljárási szabályoknak az elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosítását is, amely tartalmazza a kompenzációslista-állítás új szabályait az önkormányzati választáson, valamint rögzíti, hogy az Országgyűlésben és az önkormányzatokban is listáról pótolják a választás előtti utolsó egy évben az egyéni mandátumot vesztett képviselőt.

A parlament ismét dönthet a Novák Katalin köztársasági elnök által az Országgyűlésnek visszaküldött, a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló, ki nem hirdetett törvényről, amelyből törölhetik az alaptörvényben foglalt alapvető értékek védelméről szóló fejezetet.

Az Országgyűlés szavaz az egyes törvényeknek a köztársasági elnök jogállásával összefüggő módosításáról, amely alapján a köztársasági elnök hivatali szervezetének elnevezése Sándor-palota lesz. Döntés lesz az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról, amely átalakítja a szabadságvesztés letöltésének szabályait, egy öt kategóriából álló rendszer jön létre és bevezetnek egy kreditrendszert is, amely a kategóriák közötti átjárást teszi lehetővé a fogvatartottaknak.

A határozathozatalok után kezdődik az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényjavaslat vitája, amely újraszabályozza az állami építési beruházások teljes „életciklusát” az előkészítéstől a tervezésen és kivitelezésen át az üzemeltetésig és fenntartásig, különös figyelemmel a költséghatékonyság és az érték-haszon szemlélet elvére.

Tárgyalják a szerencsejáték szervezéssel és az elektronikus ügyintézéssel összefüggő, valamint egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosítását. Ennek egyebek mellett célja, hogy kizárólag állami játékszervező által szervezhető játék legyen a kaparós sorsjegy és a nem távszerencsejátékként szervezett bukmékeri (földi) fogadás.

A Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről szóló törvényjavaslat rögzíti, kik kaphatják meg ezt a kitüntetést és rendelkezik arról, hogy a Corvin-lánc testület munkáját segítő iroda a Sándor-palota alá tartozik.

A vízgazdálkodásról szóló törvény módosítás – amelyről szintén tárgyalnak a képviselők – teljeskörűen mentesíti az engedélyezési kötelezettség alól a 2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb és vízzáró réteget nem érintő háztartási kutakat.

Megvitatják az egyes közlekedési tárgyú törvények módosítását, a körforgásos gazdasággal összefüggő törvénymódosításokat, továbbá két nemzetközi egyezményt a levegőszennyezéssel kapcsolatban, valamint azt a magyar-horvát egyezményt, amely a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szól.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.