Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
A kínzással szerzett bizonyíték nem használható fel
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EJEB döntése értelmében a büntetőeljárásban akkor sem használható fel a kínzással kicsikart nyilatkozat, ha a kínzást nem állami tisztviselő, hanem magánszemély követte el.
Az alapügy
A kérelmező, Grzegorz Ćwik lengyel állampolgár, aki 1968-ban született.
Ćwik egy bűnözői csoport tagja volt, amely nagy mennyiségű kokainnal kereskedett Lengyelországban.
c és társa K. G.1997-ben kiváltak a bandából és megpróbáltak önállóan kereskedni a kábítószerrel, de nem számoltak el a nagy mennyiségű kokainnal a banda fel, ezért a banda elrabolta és megkínozta K.G.-t, hogy információkat szedjen ki belőle a kokainról és pénzről, bizonyos részeket kazettára rögzítettek. A rendőrség a K.G. fogva tartására használt ház tulajdonosától kapott tipp alapján, kiszabadította a túszt és lefoglalta a kazettákat.
2008-ban a kérelmezőt kokain-kereskedelem vádjával 12 év szabadságvesztésre ítélték. Az elsőfokú bíróság ítéletét a banda két tagjának nyilatkozataira alapította, akik együttműködtek a hatóságokkal.
Szintén bizonyítékként használták K. G. kazettára rögzített vallomását, amelyet a banda kínzással csikart ki belőle és amely megerősíti, hogy Ćwik is részt vett a kokainüzletben.
Fellebbezésében Ćwik többek között vitatta, hogy az elsőfokú bíróság bizonyítékként használta a hangfelvételek átiratát, azzal érvelve, hogy K.G. nyilatkozatait kínzás hatására tette meg, ezért azokat nem lehet a büntetőeljárási törvénykönyv vonatkozó szabálya szerint bizonyítékként felhasználni.
A fellebbviteli bíróság elutasította Ćwik fellebbezését és megállapította, hogy a szabály kizárólag a nyomozást folytató hatóságokra vonatkozik, a magánszemélyek által kínzással kicsikart nyilatkozatokra nem.
A Legfelsőbb Bíróság nyilvánvalóan megalapozatlanként szintén elutasította a kérelmező 2009-ben előterjesztett fellebbezését.
Az EJEB döntése
Az EJEB megismételte, hogy a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalma vagy az egyezmény 3. cikkébe ütköző büntetés alapvető érték a demokratikus társadalmakban. A tilalom abszolút, ezért semmilyen eltérés nem megengedett. A védelem minden emberre kiterjed függetlenül attól, hogy a bántalmazást állami tisztviselő vagy magánszemély követte el.
Ezen elvek és az EJEB ítélkezési gyakorlatának fényében az EJEB megállapította, hogy a 3. cikk alkalmazandó volt a kérelmező ügyében, a hazai bíróságok pedig a K. G.-vel történő bánásmódot többször „kínzásnak” vagy „támadásnak” nevezték.
Az EJEB továbbá hangsúlyozta, hogy egy sor ügy vezetett azon szabály megfogalmazásához, amely tiltja a kínzással vagy bántalmazás eredményeként szerzett bizonyítékok felhasználását és az egész eljárást tisztességtelenné teszi tette. A közös szál ezekben az ügyekben az volt, hogy a bizonyítékok bántalmazással való megszerzését állami tisztviselők követték el.
A kérelmező ügyéhez hasonló kérdés korábban még nem merült fel az EJEB előtt. Az EJEB-nek azt kellett megválaszolnia, hogy a kínzás és embertelen bánásmód tilalmát, illetve a nem állami tisztviselők által elkövetett kínzással, bántalmazással szerzett bizonyítékokat a büntetőeljárásban bizonyítékként fel lehet-e használni.
Az EJEB úgy ítélte meg, hogy ugyanez a logika érvényes a kérelmező esetére is, ahol a fentiekben K.G. a nyilatkozatokat olyan bántalmazás eredményeként tette meg, amelyekre az EJEE 3. cikke alkalmazandó.
A fellebbviteli bíróság azonban elfogadta K.G. nyilatkozatait bizonyítékként, megsértve ezzel a bántalmazás abszolút tilalmát, amelyet a 3. cikk garantál, és nem veszi figyelembe a kérelmező azon érveit, hogy az ilyen bizonyítékok nem kellően megalapozottak és sérti az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jogot.
Az EJEB a fentiekre tekintettel megállapította, hogy a hangfelvételek átiratának bizonyítékként való elismerése a kérelmezővel szemben folytatott eljárást teljes egészében tisztességtelenné tette, ezért 8.000 euró nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte Lengyelországot.