A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH


A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.

A GVH – Rigó Csaba Balázs elnök kezdeményezése alapján – 2024 elején indította útjára a Magyar Compliance Akadémiát (MCA) azzal a céllal, hogy a tiszta piaci verseny erősítésének további támogatásával hozzájáruljon a gazdasági növekedés helyreállításához. A nemzeti versenyhatóság célja, hogy az edukációra helyezve a hangsúlyt megelőzze a jogsértő magatartásokat és segítse a vállalkozásokat a jogkövető magatartás kialakításában.

A szerdán tartott konferencia alkalmából a GVH kiemelte, hogy a kartellek a legártalmasabb versenykorlátozó megállapodások, melyek jelentős károkat okozhatnak a gazdaságban. Az elmúlt években több kartellt is feltárt a nemzeti versenyhatóság, köztük kettő közúti kartellt is. 2023 év végén egy közúti táblázással foglalkozó cégek közötti megállapodást, míg 2024 elején egy útszóró só forgalmazó kartellt, 2023 tavaszán egy dunai hajós cégek közötti közbeszerzési kartellt tárt fel a nemzeti versenyhatóság.

A rendezvényen az előadók többek között olyan témákat vitattak meg, mint az együttműködés és compliance fontossága, az engedékenység visszavonásának körülményei, az ún. no poach kartellek jogsértő jellege, illetve a kis- és középvállalkozások kartell ügyekben való sajátos értékelése – sorolta a GVH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.