A médiatanács megbírságolta a TV2 és a tenyek.hu médiaszolgáltatóját


Négymillió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a TV2 és a tenyek.hu médiaszolgáltatójára burkolt kereskedelmi közlemény sugárzása miatt – közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága csütörtökön.

Állampolgári bejelentés nyomán indított hatósági eljárást a médiatanács a Tények Plusz június 12-én 18 óra 45 perckor a TV2-n sugárzott adása, valamint az ugyanezen a napon közzétett, a tenyek.hu streamingszolgáltatáson elérhető „Tények Plusz” és „Magyar innovációval regenerálódik” című műsorszámok kapcsán. A műsorban egy étrend-kiegészítőkből álló termékcsalád jótékony hatásairól, valamint egy magánrendelő szolgáltatásairól esett szó egy közismert sportoló történetén keresztül. A műsorban bemutatott termékek és orvosi kezelések ismertetése kereskedelmi célokat szolgált, azaz reklámokra jellemző módon a magánrendelő szolgáltatásainak igénybevételét és a termékcsaládba tartozó étrend-kiegészítők megvásárlását szorgalmazta.

A médiatanács megállapította, hogy a médiaszolgáltató háromszor sértette meg a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó szabályt, ezért összesen 3 millió 900 ezer forint bírságot szabott ki a testület.

A médiatanács eljárást indított a Kalocsa 100,0 MHz-en sugárzó Korona FM 100 helyi vételkörzetű kereskedelmi jellegű rádió július 31. és augusztus 6. közötti adáshetének vizsgálata nyomán. A rádió szolgáltatója nem teljesítette a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok arányára vonatkozó vállalását, és a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok aránya is alulmaradt a hatósági szerződésben rögzítettekhez képest. Ezenfelül a hírműsorszámok aránya is kisebbnek bizonyult a vállaltnál, valamint több adásnapon nem érte el az előírt mértéket sem a szöveges tartalom, sem a magyar zene aránya.

A médiatanács 40 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a szolgáltatót, annak vezető tisztségviselőjére pedig 10 ezer forint bírságot szabott ki az ismétlődő jogsértés miatt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.