A nyugdíjas munkavállaló indokolás nélkül elbocsátható

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül, a munkáltató a határozatlan időtartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését nem köteles indokolni. Ezért, ha a felmentés oka valós (tehát a munkavállaló nyugdíjasnak minősül) indokolás hiányában annak okszerűsége nem vizsgálható.

Az alapügy

A felperes 1973. szeptember 1-jétől állt a munkáltató alkalmazásában, utolsó munkaköre vezérigazgató-helyettes volt, vezető állású munkavállalónak minősült.
A munkáltatói jogkör gyakorlója arra utasította, hogy 2012. július 27-én 9 órakor jelenjen meg munkahelyén, ő azonban távol maradt, ezért felmondását postai úton küldték meg, amit 2012. augusztus 2-án vett át. A felmondási okirat azt is tartalmazta, hogy munkakörét 2012. július 27-én adja át és a munkáltató tulajdonát képező eszközöket e napon szolgáltassa vissza. Az elnök-vezérigazgató 2012. július 26-án e-mailben tájékoztatta az üzleti partnereket arról, hogy 2012. július 30-i hatállyal felmentette a felperest vezérigazgatói beosztásából, így érdemi nyilatkozattételre az alperes nevében már nem jogosult, továbbá közölte a munkavállalókkal, hogy új személyt bízott meg a vezérigazgató-helyettesi teendők ellátásával a felperes munkaviszonyának megszüntetésére tekintettel.

A felperes keresetében vitatta, hogy az öregségi nyugdíjra való jogosultságára figyelemmel megszüntetett jogviszonya indokolása jogszerű lenne, továbbá állította, hogy az alperes eljárása sértette az egyenlő bánásmód követelményét, a joggal való visszaélés tilalmát, továbbá 2.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a munkáltatót és az elnök-vezérigazgatót figyelemmel arra, hogy az üzleti partnerekkel, illetve a munkavállalókkal korábban közölte a munkáltató a jogviszonya megszüntetését, mint ahogy ő tudomást szerzett volna, így sértette emberi méltóságát és jó hírnevét.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Viszontkeresetet is előterjesztett arra hivatkozva, hogy a munkavállaló nem tett eleget a munkakör átadására vonatkozó kötelezettségének, így a felmondási időre járó távolléti díjának megfelelő összeg megfizetését kérte.
Az elsőfokú bíróság 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a munkáltatót figyelemmel arra, hogy megsértette a felperes személyiségi jogát, ezt meghaladóan a felperes keresetét, illetve az alperes viszontkeresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés mértékét 500.000 forintra szállította le, ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme, illetve az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Megállapította, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 64. § (2) bekezdése szerint a megszüntető nyilatkozat indokának valóságát és okszerűségét a nyilatkozatot tevő bizonyítja. Az általános szabályokhoz képest speciális rendelkezést tartalmaz az Mt. 66. § (9) bekezdése, mely szerint a munkáltató a határozatlan időtartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését nem köteles indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül. Ennek megfelelően a munkáltatónak elegendő volt a felperes jogviszonya megszüntetése körében arra hivatkozni, hogy nyugdíjasnak minősül, felmondásának nem kellett indokolást tartalmazni – figyelemmel az Mt. 210. § (1) bekezdése b) pontjára is –, így indokolás hiányában annak okszerűsége sem vizsgálható.
Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése körében előterjesztett felperesi igény tekintetében is helytállónak találta az eljárt bíróságok döntését. A felperes nem tudta valószínűsíteni, hogy rendelkezik az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebkt.) 8. §-ában meghatározott valamely védett tulajdonsággal, illetve nem valószínűsítette a hátrányt sem.
Az alperes egyes igazgatósági tagoktól eltérő véleménye nem tekinthető a személyiség lényegi vonásának, ugyanis az Ebktv. a személytől független adottságon alapuló különbségtétellel szemben biztosít védelmet. Ennek megfelelően a bíróságoknak a felperes ezen hivatkozását a joggal való visszaélés körében kellett értékelni.
Az életkoron alapuló diszkrimináció vonatkozásában a felperes megfelelően valószínűsítette az életkorát, mint védett tulajdonságát, azonban nem jelölte meg egyértelműen a diszkrimináció vonatkozásában elszenvedett hátrányt. Nem tudta valószínűsíteni, hogy  hátrány érte őt azzal, hogy a jogviszonya megszüntetését megelőzően vele nem folytattak le külön beszélgetést és munkaviszonya megszüntetésére nem közös megegyezéssel, hanem felmondással került sor.
Az életkor, mint védett tulajdonság vonatkozásában összehasonlítható helyzetben lévő csoportként olyan személyeket jelölhetett volna meg, akik nem rendelkeznek ezzel a védett tulajdonsággal, azaz nem nyugdíjas életkorúak.

[box title=”Kommentár a foglalkoztatási törvényhez” style=”soft” box_color=”#007ac3″ radius=”0″]

Bár a foglalkoztatás elősegítéséről, az álláskeresési támogatások folyósításának feltételeiről, a munka szabad megválasztásáról szóló jogszabályanyag mind a közszféra, mind a versenyszféra működése vonatkozásában tartalmaz nélkülözhetetlen, releváns ismereteket, a jogalkalmazók dolgát kétségtelenül megnehezíti, hogy a szabályozás e területen meglehetősen komplex és szerteágazó. A szerzők éppen ezért a kommentár írása során azt a cél tűzték ki maguk elé, hogy egy olyan átfogó, szabatos és jól áttekinthető szakmai anyagot készítsenek elő, amelyet bátran ajánlhatnak minden foglalkoztatáspolitikával foglalkozó szakember íróasztalára.

További információ >>[/box]

Helytállónak találta a másodfokú bíróság döntését a Kúria a nem vagyoni kártérítés vonatkozásában is figyelemmel arra, hogy az I. rendű alperes úgy tájékoztatta a munkáltató általi munkaviszony megszüntetés tényéről az üzleti partnereit és a munkavállalókat, hogy ezt megelőzően a felperessel nem közölték annak tényét, amely sértette a felperes emberi méltóságát. A tájékoztatás az adott esetben és meghatározott körben szükséges lehet, ám arra csak a munkaviszonyt megszüntető intézkedés közlését és hatályosulását követően kerülhetett volna sor.
Nem volt megalapozott az alperes Mt. 84. § (4) bekezdése szerinti átalánykártérítés iránti igénye sem, mivel az csak a munkakör átadás-átvételnek a munkavállalónak felróható okból történő elmaradása miatt követelhető, ez azonban az Mt. 80. § (1) bekezdése szerinti elszámolási kötelezettség megsértése esetén nem alkalmazható, ilyen rendelkezést az Mt. 84. § (4) bekezdése nem tartalmaz.
A munkáltató nem igazolta, hogy a felperes 2012. június 27-én megakadályozta a felmondás átadását azon magatartásával, hogy a megjelölt időpontban és helyen nem jelent meg. Ezzel kötelezettségszegést követett el, de a felmondás és az abban szereplő munkakör átadásra vonatkozó felhívás e napon az Mt. 24. § (1) bekezdésének megfelelően nem tekinthető közöltnek. Az alperes nem bizonyította, hogy a felperes e felhívás ellenére nem adta át megfelelően munkakörét, így esetében az Mt. 84. § (4) bekezdése szerinti feltételek nem valósultak, így átalánykártérítésre nem kötelezhető.

(kuria-birosag.hu)

---