A reklamáció jogára hívta fel a figyelmet a FEOSZ


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalkozások nem zárhatják ki a fogyasztó jogát a reklamációhoz online vásárláskor sem – hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetség (FEOSZ).

A fogyasztóvédelmi civil szervezet közleményében rámutat arra, hogy az egyik legnagyobb webáruháztól online vásárolt termék nyugtáján olvasható: „Kérjük, hogy a kézhezvétel után rögtön ellenőrizze a csomag és a benne lévő termék sértetlenségét. Az átvételt követően nem áll módunkban reklamációt elfogadni.”

A FEOSZ szerint ez a kijelentés tisztességtelen, és jogszabályokba ütközik.

Kiemelik: online vásárláskor is a tisztában kell lennie a fogyasztónak, hogy kitől vásárol. A webáruháznév mögött mindig kell lennie konkrét cégnek, pontos székhelycímmel, telefonszámmal, adószámmal. Ha ilyet nem találnak, akkor arról a weboldalról jobb nem vásárolni – tanácsolja a FEOSZ.

Hangsúlyozzák, hogy internetes vásárláskor speciális többletjogok illetik meg a vásárlót. Például, ha meggondolta magát a vásárló, a szerződéstől hibátlan termék esetében is indokolás nélkül elállhat a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül.
Az elállást írásban, igazolható módon kell megtenni, a megrendelt árut a fogyasztónak saját költségén kell visszaküldeni a vállalkozáshoz. Nemcsak a vételárat jogosultak visszakapni ebben az esetben, hanem a teljes kifizetett összeget, beleértve az eredeti szállítási költséget is, ha volt ilyen – írja a FEOSZ.

Hibás terméknél internetes vásárlás esetén is ugyanazok a szavatossági jogok illetik meg a fogyasztót, mintha üzletben vásárolt volna. Ennek megfelelően kérheti elsősorban a termék kijavítását, vagy kicserélését, másodsorban pedig a vételár leszállítását, vagy a teljes vételár visszatérítését, illetve a kereskedő költségén történő kijavíttatást. Ezek az igények a karácsonyi időszakban leárazott, akciós termékekre is vonatkoznak, ha a vásárláskor a vevő nem tudott a hibáról – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2014. április 1.

A hibás teljesítés sajátosságai az új Ptk.-ban – 1.

A hibás teljesítés a szerződésszegés egy olyan típusa, ahol az adott kontraktus tartalmához képest valamelyik fél által vállalt szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a törvényben előírt vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak, minőségi követelményeknek. Alábbi sorozatunkban a hibás teljesítés jogintézményének sajátosságait vesszük számba az új Polgári törvénykönyv alapján.

2015. március 2.

Elbocsátható a dolgozó egy dühös vevő miatt?

Megalapozhat-e vásárlói panaszbejelentés munkáltatói azonnali hatályú felmondást? A kérdés megnyugtatóan csak nyitva hagyott válasszal rendezhető, ugyanis az eset összes körülményétől függ, hogy egy vevői panasz, reklamáció a munkavállaló munkaviszonyának azonnali hatállyal történő megszüntetését vonja-e maga után.