A rendőrséghez kerülnek a szabálysértési eljárások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Márciustól ismét a rendőrség jár el általános szabálysértési hatóságként, ez könnyebbséget jelent majd az állampolgároknak, akiknek nem kell utánanézniük, hogy az ügyükben vajon járási és kerületi hivatalok vagy a rendőrség az illetékes, mint eddig – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerdán.

Soós Istvánné példaként említette a csendháborítás, a koldulás vagy a közterületi tiltott árusítás szabálysértését, amelyekben eddig is a rendőrség intézkedett a helyszínen, de a szabálysértési eljárás nem a rendőrség, hanem a járási és kerületi hivatalok hatáskörébe tartozott.

A főosztályvezető a 39 szabálysértési ügytípus rendőrséghez kerülésétől az eljárások gyorsabb lefolytatását reméli, amit egyebek mellett azzal indokolt, hogy a hivatalokban szabálysértési eljárásokat lefolytató munkatársak más ügytípusokkal is foglalkoztak, míg a rendőrségnél a szabálysértési ügyekben eljárók csak ezekkel.

A járási és kerületi hivataloktól 39 ügytípus kerül át a rendőrséghez, amelyhez eddig 35 ügytípus tartozott. A rendőrségnél évente több mint 207 ezer szabálysértési eljárást folytattak le, a hivataloknál mintegy 50 ezret, ezért várhatóan a jövőben negyedével fog megnőni a rendőrségnél a szabálysértési eljárások száma – mondta. Hozzátette: a kormánydöntés értelmében 210 státusszal bővült a rendőrkapitányságok igazgatásrendészeti munkatársainak száma.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.