Elhunyt Karsai Dániel
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem alkotmányellenesek a büntető törvénykönyv (Btk.) kábítószerek mennyiségére vonatkozó, általános jellegű rendelkezései – mondta ki az Alkotmánybíróság (AB) pénteken nyilvánosságra hozott határozatában.
Az alkotmánybírósági eljárást egyes, szintetikus cannabinoidokkal kapcsolatos büntetőperekben eljáró bírák kezdeményezték. Szerintük sértik a jogbiztonságot a Btk.-nak azok a rendelkezései melyek e kábítószerek „csekély”, „jelentős”, illetve „különösen jelentős” mennyiségének megállapítására vonatkoznak. A Btk. szerint ezekben az esetekben a kábítószerek mennyiségét úgy lehet meghatározni, hogy a hatóanyag-tartalmat vizsgálva a „hozzá nem szokott fogyasztó átlagos hatásos adagjának” mértékét veszik alapul, míg más kábítószerek esetében a Btk. konkrétan számszerűsíti a figyelembe veendő mennyiséget.
A büntetőbírák indítványa szerint a támadott rendelkezések kizárólag önkényes értelmezést tesznek lehetővé, ezért sértik a jogbiztonságot. (A büntetőügyekben a cselekmény minősítését és a büntetéskiszabást is jelentősen befolyásolhatja a kábítószer megállapított mennyisége.)
Az AB rámutatott: nemzetközi tendencia a könnyen és gyorsan előállítható olyan kábító hatású anyagok terjesztése, amelyek a már büntetőjogilag kábítószernek minősülő anyagok kémiai összetételének bizonyos fokú megváltoztatása miatt elkerülhetik az eredeti drog jogi értékelését, holott nagyon hasonló hatást váltanak ki a fogyasztókban. Így nem eléggé körültekintő szabályozás esetén a drogok előállítói időt nyerhetnek, miközben jogalkotó folyamatos lépéskényszerbe kerül, az egyre újabb és újabb anyagok piacra kerülése miatt kénytelen állandóan kiegészíteni, módosítani a szabályozást.
[htmlbox be_jogszabalytukor]
Az AB megállapította, hogy ahol a törvény konkrétan számszerűsített értékeket használ a kábítószer mennyiségének meghatározásához, ott olyan anyagokra vonatkozik a szabályozás, amelyek régóta ismertek, és összetételük szinte állandónak tekinthető. Az egyéb szerek mennyiségének általánosabb jellegű meghatározásakor pedig az volt a jogalkotó célja, hogy olyan absztrakt mércét alkosson, amellyel az egyre újabb összetételű kábítószerekkel visszaélés is folyamatosan, akadálytalanul elbírálható.
Az AB kiemelte: a jogbiztonságot sokszor nem a részletező, hanem éppen az általánosabb jellegű szabályozás segíti elő. Ebben az ügyben a jogalkotó egy olyan, általánosan használható mércét alkotott, amelynek köszönhetően az újabb, kábítószernek minősített anyagok megjelenésével egyidejűleg nincs szükség a büntető jogszabályok folyamatos módosítására, kiegészítésére. Ugyanakkor ez a mennyiségmeghatározás is objektívnek tekinthető, hiszen a kábítószer konkrét ügyben megállapított mennyisége független a konkrét elkövető személyes tulajdonságaitól és a kábítószer konkrét használati módjától.
Mindezekre tekintettel az AB elutasította a kezdeményezéseket.
A határozathoz a 15 tagú testületből Czine Ágnes fűzött különvéleményt.
Az AB határozatának teljes szövege itt érhető el.
[htmlbox akr]
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!