Áder János visszaküldte a Háznak az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvényt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Áder János államfő nem ért egyet az ingatlannyilvántartásról szóló törvénnyel, ezért megfontolásra visszaküldte azt a Háznak pénteken, hogy a jogszabály hatályba léptető rendelkezései újratárgyalhatók legyenek. Az erről szóló dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható.

A köztársasági elnök az Országgyűlésnek küldött levelében azt írja: az elfogadott jogszabály hatályba léptető rendelkezései ellentmondásosak, a jogalkotói cél megvalósítására nem alkalmasak, így a törvény nem felel meg sem az alaptörvény, sem a jogalkotási törvény egyes követelményeinek.
Az alaptörvény szerint ugyanis a jogszabályok szövegének értelmesnek, világosnak kell lennie, a jogalkotásról szóló törvény pedig azt írja elő, hogy a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.

Az államfő a levelében kifejti, hogy az eredeti előterjesztéshez az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága egy olyan változtatást fogadott el, amely a jogszabály szerint a jogszabály egy jelentős része csak 2023 februárjától lépne hatályba.

Ez azonban több szempontból is aggályos – írja a köztársasági elnök. Nem teszi lehetővé a kivételekkel nem érintett rendelkezés idei, június 15-ei hatályba lépését, az eredeti jogalkotói cél megvalósítását, másrészt értelmezhetetlen és alkalmazhatatlan is.
Az Országgyűlés május 26-án fogadott el új törvényt az ingatlannyilvántartásról, amelyben az eddigi papír alapú ügyintézést elektronikusra váltják a hatékonyság és gyorsaság érdekében.

Az új jogszabálynak köszönhetően az ingatlannyilvántartás összekapcsolható lesz az állam más közhiteles elektronikus nyilvántartásaival, ahonnan az ingatlan-nyilvántartás adatai automatikusan frissülni tudnak és biztosított lesz az elektronikus információ-áramlás és kapcsolattartás, sok esetben az automatizált kapcsolattartás is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek