Áfacsalás miatt ítélték el Nagyszokoly polgármesterét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Költségvetési csalás miatt három év börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla a Tolna megyei Nagyszokoly független polgármesterét.

A teol.hu Tolna megyei hírportál azt írta, hogy Bors Bálintot másodrendű vádlottként ítélték el jogerősen.

Tóth Sándor, az ítélőtábla sajtószóvivője elmondta: egy raktározással foglalkozó gazdasági társaság 2011 és 2013 között több mint 131 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul, és ennek a cégnek a másodrendű vádlott ügyvezetője volt. Az ügyben négy vádlottat ítélt el a bíróság, a másodrendű vádlottat a szabadságvesztés mellett három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és gazdasági szervezet vezetésétől.

Bors Bálint, akinek az ítélettel megszűnt a megbízatása, 2010 óta volt független polgármestere a 800 lakosú Nagyszokolynak.

Zemán Tünde, a település jegyzője közölte, időközi választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül kell kitűzni az ezt követő hetvenedik és kilencvenedik nap közötti időszakra. Az önkormányzatot jelenleg Farkas Györgyi Ildikó (független) alpolgármester ügyvivőként vezeti.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.