Aggályos a hulladékszállítási számlák késése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy panaszos azért fordult az ombudsmanhoz, mert Geszten csak jelentős késéssel és közel egyszerre érkeztek meg a 2017-es évre vonatkozó szemétszállítási díj számlák, amelyek kifizetése aránytalan terhet jelent a településen élőknek.

Az ombudsman és helyettese, Bándi Gyula közös vizsgálatában tájékoztatást kért a számlakibocsájtó Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV Zrt.) és a hulladékkezelési közszolgáltatást, vagyis a szemétszállítást végző cégtől.
A NHKV Zrt. a számlázás elmaradásának okát azzal magyarázta, hogy a hulladékot elszállító vállalkozástól nem kapta meg a megfelelő adatokat. Az ombudsman és helyettese ezzel szemben azt emelte ki, hogy a számla kibocsátása nem joga, hanem kötelezettsége az NHKV Zrt.-nek. Megfelelő eszközök állnak a rendelkezésére akár ahhoz, hogy szankcionálja a mulasztó közszolgáltatót, akár ahhoz, hogy a hibás számlázásból eredő következményeket a közszolgáltatóra hárítsa. Éppen azért születtek a vonatkozó szabályok, hogy biztosítsák a közszolgáltatási díj folyamatos számlázását és beszedését, ezen keresztül pedig hozzájáruljanak a közszolgáltatás fenntarthatóságához is.

Az NHKV Zrt. tehát akkor is köteles határidőben kibocsátani a számlát, ha a közszolgáltató nem tett eleget az adatszolgáltatási előírásoknak. A hatályos jogszabályok értelmében az ingatlanhasználóknak joguk van negyedévente megkapni a közszolgáltatási díjról szóló számlákat, így ennek elmulasztását a rendszer esetleges anomáliái sem indokolhatják. A közszolgáltató és az NHKV Zrt. viszonya nem befolyásolhatja az NHKV Zrt. és a lakosság kapcsolatát – mi több, a számlakibocsájtónak az is dolga, hogy haladéktalanul értesítse az ingatlanhasználókat, ha bármilyen okból nem tudja teljesíteni a számlázási kötelezettségét. Ezért is emeli ki a közös jelentés a jogbiztonság követelményének fontosságát és azt, hogy az ingatlanhasználók semmi esetre sem lehetnek kárvallottai a közszolgáltató és a koordináló szerv közötti adatszolgáltatás során felmerülő vagy bármely más működési problémának – a számlák elhúzódó kiállítása ugyanis nehéz pénzügyi helyzetbe hozhatja őket.

Az NHKV Zrt. a vizsgált ügyben hosszú időn keresztül nem tett eleget a jogszabályi feltételeknek, azaz a negyedévenkénti számlázási kötelezettségének, ennek okáról és következményeiről pedig nem adott tájékoztatást az ingatlanhasználóknak. Így sorozatos mulasztásaival az NKHV Zrt. a jogbiztonság követelményével, ezen túl pedig az egészséges környezethez való joggal is kapcsolatos visszásságot okozott – állapítja meg a közös jelentés.

A biztos és helyettese felkérte a hulladékgazdálkodásért felelős innovációs és technológiai minisztert és a nemzeti vagyonkezelésért felelős tárca nélküli minisztert, vizsgálják ki, hogy milyen okok vezettek, illetve vezetnek jelenleg is a számlázás elhúzódásához, valamint tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy az NHKV Zrt. teljesíteni tudja kiszámítható számlázási kötelezettségét.

(ajbh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.