Agyonverte élettársát, tizenöt évet kapott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenöt év fegyházra ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék azt a – korábban is gyilkosságért elítélt – 55 éves férfit, aki agyonverte 31 éves élettársát 2016 októberében Maglódon.

V. L.-t különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntette miatt ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre; feltételes szabadságra legkorábban büntetése háromnegyedének letöltése után bocsátható – közölte a törvényszék hétfőn az MTI-vel. Sajtóhírek szerint a férfit korábban egy pincérnő megölése miatt tizenkét év fegyházra ítélték.

Az előző szabadságvesztésből nem sokkal korábban szabaduló vádlott 2011-ben megismerkedett a pultosként dolgozó sértettel. Rövidesen összeköltöztek, de többször, hosszabb-rövidebb ideig külön is éltek. Mindketten rendszeresen fogyasztottak szeszes italt, a nőt környezete alkoholbetegnek tekintette. Ittasan „bárkivel durván, sértő módon tudott viselkedni” – közölte a törvényszék.

A Pest Megyei Főügyészség korábbi közleménye szerint anyagi természetű, illetve féltékenységből eredő vitáik gyakran torkolltak kiabálásba, verekedésbe.

Az ítélet szerint a sértett 2016. szeptember végétől újra együtt lakott a vádlottal. Október 20-án este, miután a férfi arcon ütötte élettársát, a nő oldalba rúgta és késsel fenyegette V. L.-t, majd tovább bántalmazták egymást. A férfi – aki felületes vágott sérülést szenvedett – többször arcon ütötte, ököllel és lábbal is bántalmazta élettársát, aki emiatt néhány órán belül meghalt.

V. L. letartóztatásáig ismerőseinél lakott, akiknek azt mondta, hogy a nő dolgozik. A sértett holttestét az ingatlan tulajdonosa találta meg egy hónappal később.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője más minősítésért (erős felindulásból elkövetett emberölés), valamint enyhítésért fellebbezett.

A bíróság a jogerős ítéletig fenntartotta V. L. letartóztatását – olvasható a törvényszék közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.