Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A június 20-i menekültügyi világnap alkalmából az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Küzdelemmel Foglalkozó Szakértői Csoportja (GRETA) új útmutatót tett közzé az emberkereskedelem áldozatainak és az emberkereskedelem veszélyének kitett személyek nemzetközi védelemhez való jogáról.
Az útmutató célja, hogy segítséget nyújtson az emberkereskedelem áldozataival vagy a veszélyeztetett emberekkel foglalkozó nemzeti hatóságoknak és más szervezeteknek annak érdekében, hogy senkit se kényszerítsenek a hazájába való visszatérésre, ha az számukra nem biztonságos. Az útmutató hivatkozik a nemzetközi és az európai jogban meglévő emberi jogi alapdokumentumokra – így az Emberi Jogok Európai Egyezményére és az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Egyezményére – arra ösztönözve a tagországokat, hogy tegyék lehetővé az emberkereskedelem áldozatainak országban való letelepedését.
Az útmutató hangsúlyozza, hogy az emberkereskedelem áldozatait nem lehet olyan bűncselekményekért büntetni, amelyeket kényszerből követtek el, illetve az útmutató meghatározza az áldozatoknak nyújtandó segítség jogi alapját, nevezetesen felhívta az országokat, hogy legyenek különösen érzékenyek az emberkereskedelem gyermek áldozatainak szükségleteire.
Ezenkívül az útmutató hangsúlyozza a kockázatértékelések szükségességét annak megakadályozása érdekében, hogy az emberkereskedelem áldozatai visszatérjenek oda, ahol a dublini rendelet alapján először menedékjogot kértek az EU-ban, de ahol újra ki vannak téve az emberkereskedelemnek.
(coe.int)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!