Az EU reformokkal javítaná a gyógyszerek hozzáférhetőségét


Az Európai Bizottság szerdán javaslatot terjesztett elő az unió gyógyszerészeti jogszabályainak felülvizsgálatára, amelynek értelmében az EU-ban hozzáférhetőbbé és megfizethetőbbé válhatnak a gyógyszerészeti termékek.

Az EU szerint felülvizsgálati jogszabályok azért szükségesek, mert az EU-ban engedélyezett gyógyszerek nem jutnak el elég gyorsan a betegekhez, és nem minden tagállamban egyformán hozzáférhetők, továbbá jelentős hiányosságok tapasztalhatók a ritka betegségek és az antibiotikum-rezisztencia kezelésében.

A javaslat felgyorsítaná gyógyszerek tudományos értékelését és engedélyezését, az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezési eljárásai 400 helyett csupán 180 napot vennének igénybe. Egyszerűsödnének továbbá, a szabályozásból eredő adminisztratív eljárások is.

A gyógyszercégekre szigorúbb kötelezettségek hárulnak majd, a többi között a fellépő hiányoknak és a gyógyszerek forgalomból való kivonásának korábbi bejelentése, valamint a gyógyszerhiány-megelőzési tervek kidolgozása és alkalmazása tekintetében. Uniós jegyzék készül továbbá a kritikus fontosságú gyógyszerekről, és megvizsgálják e gyógyszerek ellátási láncának sérülékeny pontjait, konkrét ajánlásokat fogalmazva meg a vállalatok és az ellátási lánc egyéb érdekelt felei által meghozandó intézkedésekre vonatkozóan. Emellett a bizottság jogilag kötelező intézkedéseket fogadhat el az egyes kritikus fontosságú gyógyszerekkel való ellátás biztonságának növelésére.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. március 18.

A gyógyszer-nagykereskedői rendszert vizsgálja a GVH

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a legnagyobb hazai gyógyszer nagykereskedők és az általuk kialakított patikai együttműködési rendszerek között létrejött megállapodások miatt, mert azok korlátozhatják a versenyt a magyarországi gyógyszerbeszerzési piacokon.
2021. május 26.

A biológiai sokféleség fontosságára emlékeztetett az ombudsman

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa és Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes a fenntartható életmódot támogató változásokat sürget a biológiai sokféleség védelmében. A természet sokszínűségének védelme az Alaptörvény értelmében mindnyájunk felelőssége.
2020. június 4.

A compliance alapkérdései: Az etikus vállalati működés elmélete és gyakorlata

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mi az eredendő oka annak, hogy a compliance kialakult, rohamosan fejlődött és fejlődik, napjainkban is egyre nagyobb szerepet kap a vállalatok működésében. Tükörfordításban a szó „megfelelést” jelent, pontosabban pedig a különböző jogszabályoknak, valamint belső, a vállalat által saját maga által – tulajdonosai, munkavállalói, szerződéses partnerei számára – felállított, részben szintén jogszabályokon, részben pedig erkölcsi-etikai alapokon nyugvó normáknak való megfelelést jelenti.