Az Európai Bírósághoz fordul az Igazságügyi Minisztérium a fuvarozókért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közúti fuvarozók számára hátrányos uniós rendelkezések megsemmisítését kezdeményezi az Európai Bíróságnál Igazságügyi Minisztérium az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen.

A magyar kormány keresetet nyújtott be hétfőn az Európai Unió Bíróságához a Mobilitási csomag egyes irányelvi és rendeleti előírásainak megsemmisítése érdekében, miután azok aránytalan pénzügyi és adminisztrációs terheket rónak az európai fuvarozó vállalkozásokra. A kifogásolt követelmények némelyike sérti a diszkrimináció tilalmát, ellentétes az uniós klímavédelmi célokkal vagy egyenesen végrehajthatatlan – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint az Igazságügyi Minisztérium (IM).

Uniós elveket sért

A közlemény emlékeztet: az Európai Parlament és az Európai Tanács idén júliusban Magyarország és más tagállamok határozott ellenkezése dacára fogadta el a közúti szállításra vonatkozó új szabályokat. A magyar kormány a jogalkotási javaslat előkészítésének három évvel ezelőtti kezdetei óta minden lehetséges fórumon fellépett a szabályozási tervekkel szemben. Az előírások deklarált célja a járművezetők érdekeinek védelme, szociális feltételeinek, munkakörülményeinek javítása. A magyar álláspont szerint azonban az új rendelkezések rossz válaszokat adnak létező problémákra, és nemhogy nem oldják meg, hanem inkább súlyosbítják az érintettek helyzetét.

A jogszabályok ellentétesek a munkavállalás, az áruk és szolgáltatások mozgásának alapvető szabadságjogaival, az egységes uniós piac és a nemzeti piacok működését korlátozó, protekcionista intézkedéseket tartalmaznak. A rejtett szándékokkal szemben nem a nyugat-európai fuvarozók érdekeit érvényesítik, hanem a semmilyen uniós előírás betartására nem kötelezhető, unión kívüli vállalkozásoknak kedveznek. A harmadik országbeli cégek térnyerése nemcsak gazdasági károkat okoz a tagállamoknak, hanem az európai polgárok közlekedésbiztonsági helyzetét is ronthatja. A fuvarozók bürokratikus terheinek és költségeinek növelése uniós és nemzeti szinten is megnehezíti a gazdaság újraindítását a vírusválságban – fűzték hozzá.

A magyar kereset három kapcsolódó irányelv és rendelet összesen öt pontjának megsemmisítését kezdeményezi. Kivonná a nemzetközi közúti fuvarozási tevékenységet végző járművezetőket a kiküldetési irányelv, a kísért kombinált fuvarozási műveleteket pedig a kombinált fuvarozási műveletekre vonatkozó új szabályok hatálya alól. A biztonságos pihenőhelyek elégtelen száma miatt a gyakorlatban végrehajthatatlannak tartja a kabinban alvás tilalmát. Az intelligens menetíró készülékek bevezetésére korábban megszabott 2034-es határidő tízéves megkurtítása a jogbiztonság alapelvét sérti, ledolgozhatatlan versenyhátrányt okoz az uniós vállalkozások számára – részletezte az ITM.

Kilenc ország következetesen ellenzi

Az egyik kifogásolt új szabály szerint a fuvarozó vállalkozás nemzetközi fuvarozásra használt járműveinek az elindulást követő nyolc héten belül vissza kell térniük az adott tagállam valamelyik operatív központjába. Az üresen közlekedő kamionok feleslegesen növelik a szén-dioxid-kibocsátást a közúti szállítási ágazatban. A jármű kötelező visszatérése gyakorlatilag kizárja az egységes piacról a szigeteken fekvő országok fuvarozóit, nagymértékben korlátozza több, nem központi elhelyezkedésű tagállam vállalkozóinak hozzáférését is. Az üresjáratok indokolatlanul fokozzák az európai úthálózat károsodását és a közlekedésbiztonsági kockázatokat.

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint a protekcionista intézkedések aláássák az EU alapját képező belső piacot, és így beláthatatlan következményekhez vezetnek. „Ahogyan 2018-ban a kiküldetési irányelv esetében tettük, most is határozottan fellépünk a nyugat-európai tagállamoknak indokolatlan versenyelőnyt biztosító uniós szabályozással szemben. Azt kérjük, hogy az uniós szerződésekben foglalt alapelvekbe ütköző, nyilvánvalóan diszkriminatív, a szolgáltatásnyújtás szabadságával ellentétes jogszabályokat az Európai Unió Bírósága semmisítse meg” – fogalmazott a tárcavezető.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A magyar kormány számára kiemelten fontos a fuvarozói szektor megvédése, mivel az ágazat több mint 6 százalékkal járul hozzá a magyar bruttó nemzeti össztermékhez. A nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatásokat nyújtó hazai közúti áruszállítók 95 százaléka kis- és középvállalkozás, őket aránytalanul nagymértékben érinthetik a 2022 februárjától alkalmazandó intézkedések. Az előírások rontják az európai versenyképességet, veszélyeztetik a munkahelyeket, és a fuvarozói szolgáltatások árának megemelkedését okozzák, aminek egyértelműen a fogyasztók a vesztesei.”

A szabályozást Magyarország mellett további nyolc tagállam – Bulgária, Ciprus, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta és Románia – is következetesen ellenzi. Ezek az országok igazságos megoldást szorgalmaznak az európai közúti közlekedési szektorban, amely a fuvarozók valós igényeihez igazodik, és nem korlátozza a gazdasági versenyképességet. A korábbi szándéknyilatkozatok szerint közülük többen a magyar keresethez hasonló önálló indítvánnyal vagy valamelyik másik tagállamhoz beavatkozóként csatlakozva szintén az Európai Bírósághoz fordulnak. A magyar kezdeményezésre meginduló eljárás a korábbi tapasztalatok szerint egy-másfél évig tarthat, így akár már az új rendelkezések életbe lépése előtt döntés születhet az ügyben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 2.

Nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön. Az Európai Unió Tanácsa 2015-ben hozott döntést arról, hogy Magyarországnak 1264 menedékkérőt kell átvennie, ezt a határozatot jogtalan döntés miatt az Európai […]