Az igazságügyi miniszter szerint a Ryanair megtévesztette a fogyasztókat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, a légitársaság 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot kapott – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Facebook oldalán.

A tárcavezető felidézte, hogy június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.

Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, amelynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság hétfőn jogsértést állapított meg, a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat. A fogyasztóvédelmi bírság összege 300 millió forint – írja Facebook bejegyzésében a miniszter.

A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány megígérte, hogy meg fogja védeni a magyar embereket, az extraprofit-különadó áthárítása esetén mindig fogyasztóvédelmi vizsgálatot fog indítani. A háborús infláció és a háborús gazdasági helyzet megköveteli, hogy amelyik multicég extraprofitra tesz szert, az vegye ki a részét a rezsivédelem és a honvédelem költségeiből.

Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogják büntetni a továbbiakban is – közölte Varga Judit.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. június 10.

Eljárást indított a Ryanairrel szemben a kormányhivatal

Azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal pénteken. Korábban a cég közölte: a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utasokra.
2019. július 29.

Vizsgálat indult a Ryanair ellen

Azonnali vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Kormányhivatalnál Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a Ryanair egyik járatán történtek miatt – közölte a Miniszterelnökség.