Vizsgálat indult a Ryanair ellen

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2019. július 29.
Címkék: ,
Rovat:
Azonnali vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Kormányhivatalnál Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a Ryanair egyik járatán történtek miatt – közölte a Miniszterelnökség.

A vizsgálatot a július 27-iki, 5096-os (Ammán-Budapest) járata miatt indították, a fogyasztóvédelmi vizsgálat során a hatóság feladata feltárni, hogy a légitársaság megfelelően tájékoztatta-e az ügyfeleit és eleget tett-e a segítségnyújtási kötelezettségének – írták.

Az Index.hu-nak nyilatkozó egyik utas azt mondta, a viharos időjárás miatt a gép Budapest helyett Pozsonyban szállt le, az utasoknak azt mondták, busszal szállítják át őket Budapestre, de ez végül nem történt meg, az utasoknak egyénileg kellett Budapestre utazniuk a szlovák fővárosból.

A Miniszterelnökség közleményében hangsúlyozta, minden esetben szigorúan fellép az utasok megtévesztése, illetve a velük szemben tanúsított jogszerűtlen magatartással szemben.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Kartellezést gyanít a Ryanair
2017. augusztus 16.

 Kartellgyanús lenne a Ryanair diszkont légitársaság szerint, ha a Lufthansa átvenné a kedden csődöt jelentett Air Berlin légitársaságot, ezért a cég a német és az európai versenyjogi hivatalhoz fordul.

FEOSZ: haza kellett volna vinnie utasait a Ryanairnek
2017. július 28.

A légitársaságoknak minden esetben gondoskodniuk kell utasaik hazaszállításáról, ez alól semmilyen körülmény, sem vihar, sem műszaki hiba nem mentesíti a cégeket – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) közleményében, miután a Ryanair ír légitársaság szerda esti Madridból Budapestre tartó járata Pozsonyban szállt le, és az utasokat a szlovák fővárosban hagyták.