Az NNI nyomoz a 4-es metró ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg a 4-es metró beruházásával kapcsolatos szerződések nyomozásával a Fővárosi Főügyészség. A nyomozás fokozott ügyészi felügyelet alatt folyik – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken. 


Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 4-es metró szerződéseivel kapcsolatban több bűncselekmény miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen. Előzőleg az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapította, hogy a 4-es metró építése során kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat követtek el. Az OLAF szerint többszörösen felmerül az Európai Unió „pénzügyi érdekeinek megsértésének, a hűtlen kezelésnek, a csalásnak, a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének, a közbeszerzési és koncessziós eljárásban történt versenyt korlátozó megállapodásnak, a vesztegetésnek, a sikkasztásnak, az adócsalásnak, a befolyással üzérkedésnek, a számvitel rendjének megsértésének, valamint a köz- és magánokirat hamisításnak a gyanúja”. A vizsgálat szerint a projekt során megvalósított szabálytalanságok becsült pénzügyi összhatása mintegy 167 milliárd forint. 

A feljelentést a Legfőbb Ügyészség a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbította, amely január 23-án hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el. A KNYF az iratok áttanulmányozása után az Alstom cég szerződéseire vonatkozó nyomozást elkülönítette, és a feljelentéssel érintett többi ügyben elrendelt nyomozást áttette a Fővárosi Főügyészségre. 

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A KNYF ugyanis 2016 szeptembere óta már nyomoz a M2-es és az M4-es metróvonalra beszerzett Alstom-metrókocsik ügyében, és ezt a nyomozást eredetileg a Nemzeti Nyomozó Iroda indította 2011 januárjában. A továbbiakban tehát a KNYF együtt vizsgálja a 2011-ben indult ügyet és a Lázár János által tett feljelentésnek az Alstom-kocsik beszerzésére vonatkozó részét. Ez a nyomozás vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyik. Ebben az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség már több gyanúsítottat hallgatott ki 2016 októberében, a nyomozás határideje április 3-a.

Ibolya Tibor közleménye szerint a Fővárosi Főügyészség az áttett iratokat megvizsgálta, majd a nyomozás teljesítésével a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztályát bízta meg. A nyomozás tárgya a 4-es metró beruházásához kapcsolódó különböző – ezen belül elsősorban építési és tanácsadói – szerződések és a projektmenedzsmenttel kapcsolatos kérdések, döntések.

A Fővárosi Főügyészség a nyomozást fokozott ügyészi felügyelet alá vonta. A nyomozás határideje március 23., ez azonban indokolt esetben meghosszabbítható – tette hozzá a főügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.