Az ombudsman aggódik a sürgősségi pszichiátrián ellátottak jogaiért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Továbbra sem tartja megfelelőnek a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos jogorvoslatot az alapvető jogok biztosa, aki speciális eljárásrendet sürget.


Székely László a hivatala által az MTI-hez hétfőn eljuttatott jelentésében megállapította, hogy a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos jogorvoslat feltételeit tavalyi vizsgálata után ugyan módosították, de továbbra sem érvényesülnek megfelelően az érintettek alapvető jogai.

A jelenlegi eljárást ismertetve azt írták: a problémát észlelő orvos akár hatósági közreműködéssel is pszichiátriai intézetbe szállíttathatja azt a pszichés beteget, aki magatartásával közvetlenül veszélyeztetheti magát vagy környezetét. A pszichiátriai klinika 24 órán belül a bíróságon kezdeményezi, állapítsák meg, indokolt volt-e a sürgősségi gyógykezelés elrendelése. A bíróság 72 órán belül első fokon határozatot hoz, addig a beteg nem hagyhatja el az intézetet. A beteg fellebbezhet, ha nem ért egyet a bíróság kötelező gyógykezelést elrendelő határozatával, ilyenkor a másodfokú bíróság ismét áttekinti az ügyét.

[htmlbox jog_innovacio_versenykepesseg]

 

Felidézték: az alapvető jogok biztosa korábban már vizsgálta, hogyan érvényesíthetnek jogorvoslatot a sürgősségi pszichiátrián gyógykezelt emberek. Erről szóló, egy éve kiadott jelentésében több visszás elemet nevezett meg. Megállapította például, hogy a jogorvoslat hatékonysága az ilyen esetekben értékelhetetlen, mivel mire a másodfokú határozat megszületik, az érintettek jellemzően már nincsenek az intézményben. Utólag pedig szinte lehetetlen megállapítani, hogy indokolt volt-e a kötelező gyógykezelés elrendelése. Az erről szóló bírósági végzés az érintett önrendelkezésének, személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását megvalósító kényszerintézkedést tartalmaz. A jogszerűtlen, illetve aránytalan intézkedés következményei jóvátehetetlenek, ezért a megelőzés kulcsfontosságú lenne.

Mivel a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelésnél felmerültek más jogi aggályok is, az ombudsman hivatalból tovább folytatta vizsgálatát. A biztos újabb jelentésében aggályosnak nevezte azt a gyakorlatot, amely szerint a kórházakban a sürgősségi beszállításokkal, a kötelező gyógykezelések elrendelésével és fenntartásával összefüggő bírói szemléket mindig hetente két, előre rögzített időpontban tartják.

A vizsgálat feltárta, hogy nincs olyan, a beteg gondnokának nevét, elérhetőségét tartalmazó központi nyilvántartás, amelyhez a bíróságok hozzáférnének, így ha szükséges, nem tudják értesíteni a beteg gondnokát. 

Az ombudsman felhívta a figyelmet: alapjogi szempontból visszás helyzethez vezet az is, hogy hiányosak az egészségügyi intézmények pszichiátriai osztályaira vonatkozó, a működés jogszerű kereteit kijelölő feltételek. A jelentés kitér arra is, hogy elengedhetetlenné vált az akut magas biztonsági fokozatú pszichiátriai osztályok kialakítása.

Székely László felkérte az igazságügyi minisztert, hogy intézkedjen a sürgősségi beszállítás indokoltságának megállapítására és a kötelező gyógykezelés elrendelésére vonatkozó speciális eljárásrend megalkotásáról. A biztos az emberi erőforrások miniszterénél kezdeményezte, hogy készítsen elő módszertani levelet a sürgősségi beszállítás indokoltságának megállapításáról, a kötelező gyógykezelés elrendelésével összefüggő bírói eljárásokhoz kapcsolódó igazságügyi elmeszakértői vizsgálatokról. Ugyancsak az emberi erőforrások miniszterétől kérte a pszichiátriai zárt részlegekre vonatkozó új szabályozási környezet kialakítását.

(MTI)

[htmlbox ptk_kommentar_2018]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.