Atlatszo.hu: Magyarország tavaly az Európai Ügyészség 80 nyomozásában volt érintett
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem kezeltette epilepsziáját, ezért okozott halálos balesetet a férfi, aki első fokon letöltendő fogházat kapott.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. április 21-én egy év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2013 augusztusában Budapesten, az Örs Vezér téren okozott halálos közúti balesetet – írja közleményében a a Fővárosi Törvényszék. A vádlott az általa vezetett személygépkocsiban egy kereszteződésben rosszul lett és elvesztette a jármű felett az uralmát.
A gépjármű folyamatosan gyorsulva, védőoszlopokat kidöntve elütötte az aluljáró lépcsőfeljáróján, illetve a járdán közlekedő gyalogosokat, akik közül az egyik a baleset következtében elhunyt, egy maradandó fogyatékosságot eredményező súlyos sérüléseket, további egy ember 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, míg két sértett könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügyész perbeszédében a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítását és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint a vádlott járművezetéstől történő végleges eltiltását indítványozta. A védő elsődlegesen a vádlott felmentését, másodlagosan enyhe büntetés kiszabását kérte. Az ítélet szóbeli indokolásában a bíró kifejtette, hogy a bíróságnak – tekintettel arra, hogy a baleset bekövetkezése, annak körülményei az eljárásban nem voltak vitatva – elsősorban abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a vádlottnál bekövetkezett epilepsziás roham, vezetésre való alkalmatlansága felróható-e a vádlottnak és ehhez kapcsolódóan megállapítható-e a büntetőjogi felelőssége. A vádlott és a tanúk vallomása, az orvosi dokumentációk, valamint a vádlottat korábban kezelő orvosok és igazságügyi orvosszakértők vallomása és véleménye alapján megállapítható volt, hogy a vádlott tudatában volt annak, hogy epilepsziás megbetegedésben szenved, ennek ellenére azt nem kezeltette. Az évente két alkalommal előforduló éjszakai rohamokat követően sem keresett fel neurológiai szakrendelést, továbbá a házi orvosa által alvászavarra felíratott – elsősorban epilepszia kezelésére szolgáló – gyógyszert, melynek több mint 10 évvel azelőtt kiírt napi adagja egy 4-5 éves gyermek kezelésére lett volna egyébként is elegendő, sem szedte megfelelően.
A bíróság megállapította, hogy a vádlott tudatos gondatlansággal követte el a bűncselekményt. Azzal ugyanis, hogy a betegségének kezelésére nem mutatott az orvosokkal együttműködési hajlandóságot, magát 14 éven át neurológiai szakrendelésen nem vizsgáltatta ki, gyógyszerszedését önkényesen váltogatta úgy, hogy tisztában volt vele, hogy a gyógyszermegvonásnál a korábban már nappali epilepsziás nagy rohamot váltott ki, felvállalta a veszélyt, azaz tudatában volt magatartása lehetséges következményeinek, azonban könnyelműen bízott azok, így a roham, baleset elmaradásában.
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia |
---|
2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel. Napijeggyel a részvétel mindössze 39.990 Ft+ áfa! |
A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki halált okozó közúti baleset okozásának vétségében és egy év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy a büntetés fele részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Egyúttal végleges hatállyal eltiltotta a járművezetéstől és kötelezte a bűnügyi költség viselésére. A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, az időmúlást, valamint az elhunyt sértett hozzátartozójának megbocsátását, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe azt, hogy azon túl, hogy a balesetben egy ember életét vesztette, többen megsérültek, valamint a gondatlanság tudatos voltát. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész jogorvoslati nyilatkozatának megtételére három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbeztek.
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Először születtek uniós szintű szabályok a nemi alapú erőszak megelőzésére és az áldozatoknak, különösen a nőknek és a családon belüli erőszak áldozatainak a védelmére.
A képviselők jóváhagyták a platform-munkavállaló jogainak megerősítését célzó új szabályokat.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!