Atlatszo.hu: Magyarország tavaly az Európai Ügyészség 80 nyomozásában volt érintett
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A két kártyakibocsátó vállalta, hogy csökkenti a kereskedők által fizetendő bankközi jutalék összegét, amelyet az EU-n kívül kibocsátott bankkártyák elfogadása során számított fel.
A két céggel szemben az EU régóta folytat versenyfelügyeleti eljárást az általuk alkalmazott díjakkal kapcsolatban, amely a cégek kötelezettségvállalásával lezárulhat, azonban a csökkentett bankközi jutalékok még így is magasabbak lesznek, mint az EU-ban kibocsátott kártyák esetében.
Az EU több mint tíz éve indított versenyfelügyeleti eljárást a két nagy céggel szemben, mert az általuk alkalmazott bankközi jutalékok nehezítették a határon átnyúló és az online kereskedelmet. Közben az USA is hasonló vizsgálatokat kezdett a két cégnél.
A magasabb jutalékok alkalmazása a kártyakibocsátóknak sem érte meg, hiszen a tíz év alatt sok pertársaság alakult az ügyben és a cégeknek több millió dollárjukba került az ügyek lezárása.
Az EU szerint a Visa azzal torzította a versenyt, hogy a magasabb bankközi jutalékokat alkalmazott, ha az EU-n kívül kibocsátott bankkártyákkal az EU-ban fizettek, ezzel pedig közvetetten minden vásárló számára drágábbá váltak az áruk és a szolgáltatások.
Az EU a Mastercarddal szemben azért indított eljárást, mert a cég megakadályozta, hogy egy EU tagállamban működő bank alacsonyabb bankközi jutalékot kínáljon egy másik tagállamban gazdasági tevékenységet folytató kereskedőnek.
Az EU figyelmeztette a Mastercardot, hogy a trösztellenes szabályok megsértéséért 1 millió dollárnál is magasabb összegű bírságot fog kiszabni, amely azonban csökkenhet, ha a cég előáll egy elfogadható javaslattal.
Az EU egyelőre még nem döntött a két cég ajánlatának elfogadásáról, egyelőre a kereskedők és fogyasztóvédők visszajelzését várja. Ha a visszajelzések nem lesznek meggyőzőek, akár nagyobb csökkentés is elképzelhető.
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Először születtek uniós szintű szabályok a nemi alapú erőszak megelőzésére és az áldozatoknak, különösen a nőknek és a családon belüli erőszak áldozatainak a védelmére.
A képviselők jóváhagyták a platform-munkavállaló jogainak megerősítését célzó új szabályokat.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!