Csökkent a GDP-arányos adóterhelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2011-ben az összes adóbevétel 45,8 százaléka közvetett adókból származott – derül ki az EU friss jelentéséből.


A magyar állam adóbevételei 2011-ben a bruttó hazai termék (GDP) 37 százalékát tették ki, ezzel Magyarország a tizenkettedik az uniós tagállamok sorában az adóterhelés mértékét tekintve. Egy évvel korábban ugyanez az arány még 37,7 százalék volt – derül ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.

A dokumentum tanúsága szerint a bevételek legnagyobb hányadát, az összes adóbevétel 45,8 százalékát a közvetett adók adják, ennél csak Romániában és Bulgáriában nagyobb ez az arány. 2011-ben a fogyasztást átlagosan 26,8 százalékos, a munkát pedig átlagosan 38,4 százalékos elvonás terhelte Magyarországon – áll a jelentésben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Ferihegy – Újabb útirányok és rekordok

Már 130-nál is több városba repülhetünk el közvetlenül Budapestről, 2025-ben pedig talán Észak-Amerika néhány metropoliszába is újra eljuthatunk.

2024. május 10.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.