Darák: konkrét ügyekben nem döntök


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bírói függetlenségről, a bíróság ügyelosztási gyakorlatáról és a közigazgatási bíróságok létrejöttéről is beszélt a Magyar Időknek adott interjújában Darák Péter, a Kúria elnöke.

„Választási ügyekben a Kúria vezetői nem járnak el, éppen azért, nehogy bárki azt vethesse fel, hogy a Kúriának a parlament által megválasztott elnöke nem kívánatos módon részt vesz választási ügyekben. Tehát korábban sem én döntöttem ezekben az ügyekben, és a törvény megváltoztatása után sem kerülhetek döntési helyzetbe” – válaszolta Darák Péter a választások után elmondott miniszterelnöki kritikára, mely szerint a Kúria döntése elvett egy mandátumot a Fidesztől.

„A Kúria elnökének a törvények nem engednek beleszólást az egyes ügyekbe. Bűncselekményt követne el az a bírósági vezető, aki konkrét ügyekbe beavatkozna.” – közölte a Kúria elnöke.

„A törvényes bíróhoz való jog megkívánja, hogy minden polgár, aki a bíróság elé kerül, tisztában lehessen azzal, hogy az ügyét nem ad hoc jelleggel és nem egy igazgatási vezető, például az elnök adja oda valamelyik bírónak, hanem az előre meghatározott szigorú rendben történik az elosztás. A bíró esetleges világnézeti irányultsága nem ügyelosztási szempont.” – választolt Darák Péter arra a kérdésre, amely az ügyelosztások politikai motivációit firtatta.

„A Kúria elkötelezett az alkotmányos változás mellett, és mindent megtesz azért, hogy e szervezeti átalakulás gördülékenyen történjen” – mondta Darák Péter a közigazgatási bíróságok létrehozásáról.

A teljes interjút itt olvashatja.


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.