Digitális állam: jövő szeptembertől indul az eAláírás és az eAzonosítás


Jövő szeptembertől indul a digitális állampolgárság program, amelynek lényege, hogy az ügyintézés, az igazolványok és az aláírás is mindenki számára elérhető lesz mobilon – az erről szóló törvényjavaslatot az őszi ülésszak utolsó napján, december 13-án fogadta el az Országgyűlés.

A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslatot, amelyet Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter terjesztett elő, 113 igen, 37 nem és 13 tartózkodó szavazattal fogadták el a képviselők.

A jogszabály szerint egy központi mobilalkalmazás jön létre, amely bárki számára elérhető lesz, ugyanakkor a használata nem lesz kötelező. Az elsők közt a születéssel és az autóátírással kapcsolatos ügyeket lehet majd intézni az applikációból, később a költözéssel, házassággal, vállalkozásindítással kapcsolatos ügyeket is, illetve az erkölcsi bizonyítványt is be lehet szerezni – ismertette a jogszabály vitájában Dömötör Csaba államtitkár, jelezve, a cél az, hogy minden közigazgatási ügyet digitálisan is el lehessen intézni.

A mobilalkalmazás segítségével a felhasználók igazolhatják majd a személyazonosságukat és egy gombnyomással rendezhetik fizetnivalóikat az állam felé, később hivatalos leveleiket is megkaphatják a felületen, illetve a közműszámlák is érkezhetnek az alkalmazásba.

A törvény szerint a keretalkalmazás, a digitális személyiadattárca-szolgáltatás, az eAláírás és az eAzonosítás szolgáltatás 2024. szeptember 1-jétől, a hozzájárulás alapú adatszolgáltatás 2025. június 1-jétől, az ePosta, az eDokumentumkezelés és az eFizetés szolgáltatás 2026. január 1-jétől indulhat el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.