Donald Trumpot ötmillió dollár megfizetésére ítélte a bíróság az 1996-os zaklatási ügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem marasztalta el Donald Trumpot az ügyében eljáró New York-i bíróság kedden hozott döntésével nemi erőszak miatt, de a volt amerikai elnöknek rágalmazás és tettlegesség miatt összesen 5 millió dollár kártérítést kell fizetnie egy nőnek egy 1996-os zaklatási ügy miatt.

A polgári peres eljárást New Yorkban tárgyaló bíróság esküdtszéke néhány óra alatt hozott döntést, amellyel nem marasztalta el Trumpot nemi erőszak miatt, ugyanakkor megalapozottnak találta a felperes, E. Jean Carroll állítását a zaklatást, szexuális bántalmazást és rágalmazást tekintve.

Donald Trump az ítélet kihirdetése után a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, hogy fogalma sincs ki az a nő, aki beperelte őt, az ítéletet pedig szégyennek nevezte, ami szerinte része az ellene zajló, „minden idők legnagyobb boszorkányüldözésének”. Ezt megelőzően közölte, hogy mindenképpen fellebbez az ítélet ellen, mert nem kapott lehetőséget arra, hogy megvédje magát.

Az ügy három héten keresztül zajló tárgyalássorozatában Donald Trump személyesen nem jelent meg a bíróságon, és a bíró felszólítását elutasítva nem tett tanúvallomást. Védője, Joe Tacopina arra hivatkozott, hogy nincs értelme a volt elnök tanúvallomásának, ugyanis a felperes az állításában szereplő eset részleteire nem tud visszaemlékezni.  A volt elnök tavaly októberben adott vallomásában a „legnevetségesebb és legundorítóbb kitalált sztorinak” nevezte a vádat.

E. Jean Carroll a 2019-ben indított perben azt állította, hogy 1996-ban New York-ban a Trump-toronyházzal szemben található luxusáruház próbafülkéjében az együttléte Donald Trump-pal erőszakossá vált, és az akkori üzletember megerőszakolta őt. A nő az incidens pontos időpontjára a bíróságon tett tanúvallomásában nem tudott visszaemlékezni.
E. Jean Carroll mellett tanúként szólalt meg két barátnője, akik azt mondták, hogy Carroll annak idején elmesélte nekik találkozóját Donald Trump-pal.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.