Éles vita volt a parlamentben az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról


Megkezdte az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitáját az Országgyűlés a keddi ülésén.

Kormány: az elmúlt időszak változásaira reagál a javaslat

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a javaslat több törvény módosítását is tartalmazza, ezeket az köti össze, hogy a módosításukkal az elmúlt idő változásaira szeretnének reagálni. A javaslat kidolgozásakor szem előtt tartották a jogalkalmazók szempontjait és odafigyeltek a fogyasztók védelmére is – magyarázta. Kiemelte a fogyasztóvédelmet érintő változások jelentőségét. Az elmúlt időszakban rendkívül aktív fogyasztóvédelmi jogalkotási tevékenységet folytattak – mondta. Hozzátette: fontos eszköz a fogyasztóvédelemben a honlapblokkolás lehetősége.

Ugyancsak a javaslat lényeges elemeként említette a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény módosítását, amelynek célja a szerencsejáték-felügyeleti hatóság engedélye nélküli szerencsejáték-szervezéshez kapcsolódó tiltott fizetési számla pénzforgalmi korlátozása és az internetes blokkolás eljárási szabályainak egyszerűsítése, hatékonyabbá tétele. Répássy Róbert kitért rá: a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvény módosításának célja, hogy áldozatsegítő szolgáltatásként szabályozzák a tolmácsolási és fordítási segítség nyújtásának lehetőségét. Arról is beszámolt, hogy a javaslat módosítja egyebek mellett a cégnyilvánosságról, a hagyatéki eljárásról, az igazságügyi szakértőkről szóló törvényt is.
Hangsúlyozta: a javaslat a gyakorlatban felmerült igényeket kívánja az érintett törvények rendelkezéseibe beépíteni.

Fidesz: fontos, elengedhetetlen módosításokat tartalmaz a javaslat

Nagy Csaba (Fidesz) elmondta, hogy a törvényjavaslat az egységes jogalkalmazás és a digitális fogyasztóvédelem, a gyermekvédelem érdekében tartalmaz fontos, elengedhetetlen módosításokat. Lehetővé válik, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságok a kizárólag Magyarországon, csak a magyar fogyasztókat érintő jogsértés esetén is blokkolhassák az online tartalmakat – mondta.
Közölte, a fogyasztóvédelemről, illetve a termékek piaci felügyeletéről szóló törvény módosításával megemelik a bírságsávok alsó és felső határát.

Elmondta azt is, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa jogosult lesz arra, hogy hozzáférhetetlenné tegye a jogellenes online tartalmat megvalósító tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat
Az igazságügyi törvényeket a visszajelzések, a felmerült tapasztalatok, a jogszabályok alkalmazása során szerzett gyakorlati ismeretek alapján módosítják – mondta, hozzátéve, hogy a javaslat pontosításokat, eljárásrend-változást is tartalmaz. Az előterjesztést a Fidesz-frakció támogatja – jelezte.

DK: általános fogyasztóvédelmi ombudsmant kell létrehozni

Varju László (DK) bírálta a kormány fogyasztóvédelmi politikáját, szerinte rossz úton haladnak, mivel a fogyasztóvédelmet egy állami hivatalhoz rendelték. Azt javasolta, hogy hozzanak létre általános fogyasztóvédelmi ombudsmant, valamint energia-fogyasztóvédelmi szolgálatot. Szerinte nem véletlen, hogy a bírságokat emelik, csak az a kérdés, hogy azokat ki ellen akarják használni. Ugyanezt a kérdést vetette fel a piacfelügyeleti bírságok megemelésével összefüggésben, azok ugyanis elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások ismételt jogsértésekor elérhetik a cég éves nettó árbevétele öt százalékát. Hozzátette: a hatóság ezzel az eszközzel tönkre tehet neki nem tetsző vállalkozásokat.

Komoly eszköznek nevezte bizonyos honlapok blokkolást, de aziránt is érdeklődött, mi történik akkor, ha nem a kormánynak lesz igaza egyes esetekben. Helyesnek tartotta azt is, hogy az engedély nélkül szerencsejátékot szervezők ellen pénzforgalmi korlátozásokat vezetnek be. Varju László javasolta, hogy a versenyhivatal működését alakítsák át, az állami befolyástól mentesen működjön. Közölte, a DK nem támogatja a törvényjavaslatot.

A KDNP támogatja a javaslatot

Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka a módosítások közül a fogyasztóvédelmi joganyag áttekintését emelte ki. Elmondta: az előterjesztés elfogadása esetén a fogyasztóvédelemi hatóságnak nemcsak uniós jogot sértő kereskedelmi magatartás, hanem bármilyen jogsértés esetén lehetősége lesz online tartalmak blokkolására.
Kitért arra is: a módosítás érinti a közjegyzőkről szóló törvényt is, gyakorlati tapasztalatok alapján módosítva a közjegyzők illetékességre vonatozó szabályozást.
Közölte: KDNP támogatja a javaslatot.

MSZP: nincs garancia, hogy a módosításokat nem magánérdekekre használják majd

Harangozó Tamás, az MSZP vezérszónoka az előterjesztésből az internetes tartalmak blokkolását és a fogyasztóvédelmi szabályozást emelte ki, és úgy vélte: ha egy „jogállamban élnénk”, akkor ezek a módosítások támogathatók lennének, de jelen állapotban semmi sem garantálja, hogy ezeket az eszközöket a kormányoldal nem a magánérdekei szerint fogja használni, akár a versenytársak erkölcstelen vagy jogellenes tönkretételéhez vagy „barátok, ismerősök” további milliárdokkal való „megtöméséhez”. Ezt ellenzéki képviselő nem támogathatja – hangsúlyozta.
Úgy fogalmazott: a kormány 24 óra alatt „végezte ki” a szerencsejáték szektort, és  azóta a kormányoldal „1-2-3 nagyon kedves, nagyon közeli barátja” kap sok pénzt a koncessziónak köszönhetően, így a jelenlegi honvédelmi miniszternek is milliárdok „gyűlnek számláján”. Arra is kitért, a fogyasztóvédelmet jelenleg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága látja el, amit „Rogán Antal hozott létre, Rogán Antal számára” és Rogán Antal államtitkára vezeti.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 3.

„Mindenkinek van legalább egy rossz, és talán egy jó közbeszerzési története”

Közbeszerzés, korrupció, beszerzés? Hogyan érintette a közbeszerzéseket a járvány, hol tart most a digitális átállás ezen a területen? Mire törekszik a Közbeszerzési Jog folyóirat szerkesztősége? A Közbeszerzési Jog online folyóirat főszerkesztőjével, Dr. Németh Anitával beszélgettünk ezekről, és még más, fontos kérdésekről.