Élete végéig börtönben marad a túronyi fejszés gyilkos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy későbbi gyilkosság miatt elrendelt perújítás keretében életfogytig tartó fegyházra ítélte hétfőn meghozott elsőfokú, nem jogerős határozatával a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki 2016-ban fejszével megölte idős szomszédját a Baranya megyei Túronyban.

A vádlottat a Pécsi Ítélőtábla idén januárban már jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte, mert 2016 májusában fejszével megölte 81 éves, német állampolgárságú szomszédját, és pénzt, ingóságokat, okiratot vitt magával a házából. Az akkori ítélet szerint a vádlott leghamarabb 25 év múlva lett volna feltételesen szabadságra bocsátható.

Tavaly nyáron a Készenléti Rendőrség egy budapesti sajtótájékoztatón közölte, hogy újabb emberöléssel gyanúsítják az elkövetőt, nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy – egy már lezárt közigazgatási eljárás megállapításaival szemben – nem baleset okozta egy 2017 februárjában leégett túronyi ház romjai között megtalált 88 éves asszony halálát.

Az akkor 27 éves férfi 2017 februárjában betört az idős nő házába, késsel megszúrta, majd rágyújtotta az épületet. A földre került áldozat szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg. Az eset alig két hónappal azelőtt történt, hogy a vádlottat az első gyilkosság miatt elfogták.

A második gyilkosság miatt perújításra volt szükség, mert a több emberen elkövetett szándékos emberölési cselekmények törvényi egységet alkotnak, ezért külön eljárásban nem bírálhatók el; az idős sértett nővel szemben elkövetett bűncselekmény miatt így a többszöri eljárás tilalma miatt nem vádemelésnek, hanem perújításnak volt helye – ismertette korábban a bíróság.

A vádlott, K. Zsolt a Pécsi Törvényszéken folytatódó ügyében szeptemberi meghallgatásakor beismerte a második gyilkosság elkövetését, ezért az ügyben az október 12-én ülésező bíróság a férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és okirattal visszaélés miatt – halmazati büntetésül – életfogytig tartó fegyházra ítélte. A férfi az ítélet szerint feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ügyész tudomásul vette a bíróság döntését, a vádlott és védője fellebbezett ellene enyhítés – a feltételes szabadságra bocsátás engedélyezése – érdekében, így az ítélet nem jogerős – közölte a bíróság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.