Elítéltek egy férfit álhírterjesztés miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Balassagyarmati Járásbíróság egy férfit, aki márciusban valótlanul terjesztette, hogy egy Nógrád megyei település az új koronavírus központja – közölte a megyei főügyész.

Bóna Gyula ismertette: a fiatal férfi március 17-én este az asztali számítógépén átszerkesztette az egyik hírügynökség cikkét, annak fejlécét használva, és valótlanul azt állította, hogy egy kórházi főorvos szerint a szomszédos településen van a koronavírus „epicentruma”, így aki teheti, ne menjen az utcára.

A hamisított cikk szerint súlyosan fertőzött férfi érkezett a faluból a kórházba, így aki a környezetében volt, az nagy eséllyel megfertőződhetett. A vádlott az álhírt telefonjával továbbította egy ismerősének, aki jóhiszeműen továbbküldte ismerőseinek, így a valótlan információ néhány óra alatt elterjedt az interneten.

A település polgármesterének ezután, hogy megnyugtassa a kedélyeket, cáfoló nyilatkozatot kellett kiadnia a település közösségi és hivatalos weboldalán.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat, a bíróság pedig a cselekmény elkövetését elismerő és megbánó férfit jogerősen egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – közölte a főügyész.

A rendőrség korábban azt írta, hogy egy 23 éves pusztaberki lakos ellen indítottak büntetőeljárást, aki azt állította az interneten, hogy Érsekvadkert lehet a koronavírus új epicentruma.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. február 12.

Az Európai Bizottság határozottabban akar fellépni az álhírek ellen

Az Európai Bizottság ma közzétette a 2018 októberében elfogadott félretájékoztatás elleni gyakorlati kódex aláíró feleinek első jelentéseit. A Bizottság üdvözli az elért eredményeket, azonban a közelgő 2019. évi uniós választások fényében további erőfeszítések megtételére szólította fel az aláírókat.
2020. július 9.

Elítélték az álhírgyártót

Elítélte a bíróság a koronavírussal kapcsolatos álhírek gyártásával nyerészkedő „kattintásvadász” férfit – közölte a fővárosi főügyész.