Eljárás indult egy sikkasztó ügyvéd ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sikkasztás miatt indult eljárás egy szegedi ügyvéd ellen, mert a gyanú szerint saját céljaira használta fel az ügyfelei által rábízott csaknem 70 millió forintot, az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatását – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Serfőző Katalin közölte, a gyanú szerint a jogász három ügyféltől vett át pénzt, az ügyvédi letétbe helyezett összegeket kizárólag ingatlan adásvételre használhatta volna fel. Az ügyfelek azt is kikötötték, hogy az ügyvéd harmadik személynek csak írásbeli engedélyükkel fizethet a rábízott pénzből. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított az ügyfelek által átutalt 38 millió, 27 millió és 3,3 millió forintot nem a megállapodás szerint kezelte, hanem saját céljaira használta fel.

A férfi ellen jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt, valamint az is feltételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi a bizonyítási eljárás veszélyeztetésére törekedhetne – tudatta az ügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.