Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága Karsai Dániel beadványát


Június 13-án, csütörtökön hozott ítéletet az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS-ben szenvedő alkotmányjogász ügyéről. Karsai amiatt indított keresetet, mert szerinte sérülnek az egyéni jogai Magyarországon, amiért nem rendelkezhet saját életvégi döntéséről.

Nincs olyan nemzetközi jogi eszköz, amely kötelezhetné az Emberi Jogok Európai Bíróságához tartozó tagállamokat az aktív eutanázia elősegítésére, és annak magyarországi tiltása nem sérti a betegek jogait – közölte döntését az EJEB csütörtökön. Az ügyet a halálos beteg Karsai Dániel alkotmányjogász indította az életvégi döntések meghozatalával kapcsolatban.

Az ítéletben kifejtik, hogy a magas színvonalú palliatív – a tünetek enyhítésére irányuló – ellátás, beleértve a hatékony fájdalomcsillapításhoz való hozzáférést, elengedhetetlen a méltóságteljes életvégi gondozás biztosításához, ugyanakkor a döntés szerint a kérelmező nem állította, hogy a számára elérhető palliatív ellátás elégtelen lenne, vagy hogy nem lenne képes palliációs szedációt kapni a nehezen kezelhető szenvedés enyhítésére. Az asszisztált öngyilkosság büntetőjogi tilalma, beleértve annak alkalmazását bármely személyre, aki segít a kérelmezőnek az aktív eutanázia igénybevételében külföldön, nem aránytalan. Az alperes állam (Magyarország) nem lépte túl a mérlegelési jogkörét, írták.

A döntésben hozzátették azt is, hogy a tagállamoknak jelentős mérlegelési jogkörük van, és a többség továbbra is tiltja az asszisztált öngyilkosságot. Hozzátették ugyanakkor, hogy szükség esetén felül kell vizsgálni a megfelelő jogi intézkedéseket, figyelembe véve az európai társadalmak fejlődését és a releváns nemzetközi orvosi etikai normákat.

Az EJEB megemlíti azt is, hogy felmerült a különbségtétel azok között a halálos betegek között, akik életfenntartó kezelésre szorulnak, és megtagadhatják azt, felgyorsítva ezzel a halálukat, és azok között, akiknek erre nincs lehetőségük. A bíróság szerint az orvosi kezelések megtagadásának joga összefügg az orvosi beavatkozásokhoz való szabad és tájékozott beleegyezés jogával, amelyet széles körben elismernek, a megkülönböztetés pedig objektív és észszerű.

Az ítéletre reagált Karsai Dániel is, aki nagy csalódásként jellemezte a keresete elutasítását. De hozzátette: Most higgadtan többször el fogjuk olvasni a döntést a kollegáimmal. Azután beadjuk a Nagykamara eljárása iránti kérelmünket, melyre három hónapunk van. Senki ne aggódjon, megyünk tovább!

Előzmények

Karsai Dániel tavaly szeptember végén a Facebook-oldalán tudatta, hogy egy évvel korábban gyógyíthatlan ALS-t diagnosztizáltak nála, és egyúttal közölte, hogy „mivel személyes és szakmai véleménye szerint az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogait sérti, így különösen az emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát és a világnézeti meggyőződés szabad megválasztásához való jogot”, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

Magyarországon akár öt évre is börtönbe kerülhet, aki segít egy életvégi döntés végrehajtásában, akár passzívan is. Karsai szerint a mostani magyar szabályozás diszkriminatív, megsértik alapvető emberi jogait. Kérelmével az volt a célja, hogy lehetővé váljon az ALS és az ehhez hasonló betegségekben szenvedők számára az eutanázia.

Ügyét november 27-én és 28-án tárgyalták, az első napon szakértőket hallgattak meg, a másodikon pedig a nyilvános tárgyalásra került sor. Karsai itt arról beszélt, megtisztelő számára, hogy részt vehet a párbeszédben az egyik legalapvetőbb emberi jogi ügyről.

Nem meglepő, hogy ebben a helyzetben volt egy álmom. Azt álmodtam, hogy a nyolcvanadik születésnapomat ünnepeljük. Minden családtagom és barátom eljött hozzám. Focimeccset néztünk és bort ittunk. Beszélgettünk politikáról, fociról és az élet más dolgairól. A szívmelengető estét követően lefeküdtem. Álmomban békésen eltávoztam, mosollyal az arcomon. Aztán felkeltem és szembesültem a rideg valósággal. Csak 46 éves vagyok, és ALS-em van. Ez mozgásképtelenséggel, és másoktól való függéssel jár – fogalmazott akkor.

Az Igazságügyi Minisztérium a tárgyalást követően közleményében azt írta, hogy Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánják legalizálni. „Határozott az álláspontunk, és elfogadhatatlannak tartunk minden olyan döntést, törekvést, ami emberi élet kioltását lehetővé teszi más számára” – áll a minisztérium közleményében. Ez egybevágott a kormányzati kommunikációval és irányvonallal, Gulyás Gergely egy november eleji kormányinfón jobbulást kívánt neki, és azt üzente: bízni kell a csodában. A Miniszterelnökséget vezető miniszter végül a héten meg is látogatta őt, és korábban így tett Sulyok Tamás államfő is, akitől azt kérte Karsai, nyilvánosan nyilatkozzon arról, kegyelemben részesíti az embertelen szenvedésnek kitett halálos betegek életvégi döntéseinek végrehajtásában segédkezőket, de erre nemet mondott.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Forrás: 24.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Társadalmi felelősségvállalás kérdése is a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

Évente közel 200 milliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár 100 ezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállalók munkába állításához szükséges jól átgondolt stratégia kidolgozásához és megvalósításához a legtöbb vállalat jelenleg nem tud megfelelő szakembert allokálni, ezért érdemes külsős szakértő vagy HR szolgáltató támogatását bevonni.

2024. június 20.

MOKK: tudatosabban tervezik vagyoni viszonyaikat a házasságra készülők

Egyre idősebb korban házasodnak a magyarok, a nők átlagosan már csaknem harminc évesen kötnek először házasságot. A magasabb életkorral gyakran nagyobb vagyon jár, ami a közjegyzők tapasztalatai szerint az egyik oka, hogy egyre többen kötnek házassági vagyonjogi szerződést. Az általános vélekedéssel szemben ez nemcsak a kapcsolat megszűnése esetén segítheti a feleket, de egy bedőlt hitel tekintetében a közös családi vagyon egy részét is megmentheti. Sokan pedig azért szerződnek a házastársukkal, mert több kapcsolatból is született gyermekük, és azt szeretnék, hogy egyenlően örököljenek utánuk.

2024. június 20.

Zöldül a fogyasztóvédelem

Az európai uniós jogalkotó szinte ontja azon szabálytervezeteket, jogszabályokat, amelyek bizonyos fogyasztói jogosultságok biztosítása révén egyenesen a fogyasztókat vonják be a fenntartható és körforgásos gazdálkodás megvalósításának folyamatába – írja Dr. Nagy Andrea Magdolna, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda ügyvédje a vg.hu-n.