EP-korrupciós botrány – Vádemeléssel előzetes letartóztatásba helyezték Marc Tarabella EP-képviselőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügyben folytatott nyomozás részeként az illetékes belga ügyészség vádat emelt és előzetes letartóztatásba helyezte Marc Tarabella belga európai parlamenti (EP-) képviselőt – írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap vasárnap.

A beszámoló szerint Eric van der Sijpt, a szövetségi ügyészség szóvivője közölte: Tarabellát korrupcióval, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel vádolják.

Marc Tarabellát pénteken vette őrizetbe a belga rendőrség, miután a nap folyamán egyebek mellett átkutatták az EP-képviselő egyik liege-i bankban őrzött széfjét, valamint több irodát a vallóniai Anthisnes városában, ahol az 59 éves politikus a polgármester. Az őrizetbe vételre azt követen kerülhetett sor, hogy az EP múlt heti plenáris ülésén felfüggesztette a szocialista politikus mentelmi jogát.

Az Európai Parlament leváltott alelnökét, Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. Közülük ketten, Kaili, valamint élettársa, az olasz Francesco Giorgi, valamint Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselő börtönben vannak. A vád ellenük bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.

Panzeri január végén vádalkut kötött a nyomozókkal. Korábban azt vallotta, hogy 120 ezer és 140 ezer euró közötti összeget adott Tarabellának „a Katarral kapcsolatos ügyek intézésében nyújtott segítségéért”.

A napilap internetes oldalán Tarabella ügyvédjét idézte, aki szerint a szombaton tartott meghallgatáson védence mindvégig tagadta bűnösségét. Elmonda, az egyetlen állítólagos „bizonyíték” Tarabella ellen Panzeri terhelő megjegyzése, amit az ügyvéd rágalmazásnak nevezett. Tarabella „továbbra is fenntartja ártatlanságát, soha nem kapott pénzt vagy ajándékokat szívességért cserébe” – közölte.

Az Európai Parlament múlt heti brüsszeli plenáris ülésén Eva Kaili görög szocialista képviselőnek, az EP leváltott alelnökének korrupciós ügyével kapcsolatban felfüggesztette az olasz Andrea Cozzolino mentelmi jogát is. Mindketten tagadják, hogy törvénysértést követettek volna el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.