Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hétfőn a Pécsi Járásbíróság egy párt a nő óvodáskorú kisfiának rendszeres bántalmazása miatt.
Barkaszi Attila, a Pécsi Törvényszék szóvivője közölte: a párt – társtettesként – kiskorú veszélyeztetésében, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértésben találták bűnösnek; az utóbbit a nő bűnsegédként követte el.
A nő korábbi élettársi kapcsolatából született fiát a bíróság 2012-ben jogerősen az anyánál helyezte el, aki 2015 szeptemberében élettársi kapcsolatot létesített az elsőrendű vádlottal. Két hónap múlva az általuk közösen nevelt gyermek viselkedése megváltozott, dühkitörései voltak, hiperaktivitás jellemezte, pszichológusi ellátásra is szorult.
2016 márciusában az óvodai nevelők észrevették, hogy a gyermek torkán ujjnyomok, alkarján „erőteljes megragadás” nyomai láthatók, vállán pedig véraláfutás volt. A nyomokat a kéthetenkénti láthatások alkalmával a gyermek édesapja és nagymamája is látta. Szintén az óvodában vették észre, hogy az élettárs kiütötte a gyerek egyik fogát.
[box title=”Kommentár a büntetőeljárási törvényhez” style=”soft” box_color=”#007ac3″ radius=”0″]A büntetőjogi reform záró akkordjaként megalkotott új büntetőeljárási törvényt az Országgyűlés 2017. június 13-án fogadta el, s a köztársasági elnök 2017. évi XC. törvényként (a továbbiakban: Be.) hirdette ki. A Be. 2018. július 1-jén lépett hatályba. Új kommentárunk elérhető Jogtár kiegészítés és könyv formájában is.
További információ >>[/box]
A vádlottak egy pécsi élelmiszerboltban többször is bántalmazták a gyermeket, aminek az üzlet alkalmazottai is szemtanúi voltak. A bolt kamerája azt is rögzítette, amikor a férfi úgy megütötte a gyereket, hogy összeesett, csak másodpercekkel később, anyja és az élettárs segítségével állt fel. Az anya ezután métereken keresztül húzta a térdepelő gyermeket a pénztárig – ismertette Barkaszi Attila.
Az ügyész, az elsőrendű vádlott és védője az ítéletet tudomásul vette, így a határozatnak a férfire vonatkozó része jogerőre emelkedett. Az anya és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés érdekében fellebbezett.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!